Ez itt az







Ééééés Artur!

vau.



Keress

Olvass el!

 Olvasd emailben!

 Feedburner

A kommentelésről

varoskepp(at)gmail(dot)com

Utolsó kommentek

2009.02.09. 08:41 Zsámboki Miklós

19. századi muhaha - A meccs

Volt itt egy vicces kis pályázat már a 19. században, ami lehetne akár mai muhaha is: kicsit előbb írták ki a pályázatot, mint hogy tudták volna, hogy mit is várnak a pályázóktól, azt pedig végképp nem akarták eldönteni a végén, hogy ki legyen a terveket megvalósító győztes, hiába indítottak második fordulót is. Azért szöszöltek egy jót, időt pedig a biztonság kedvéért nem hagytak eleget sem a tervezésre, sem a kivitelezésre. Mégis, egyik legelfogadottabb épületünkről van szó, egy rendelésre jött régi-új vegyes felvágottról: a városligeti Vajdahunyadvár néven futó épületegyüttesről.

Hogy az utókor is élvezze a műsort, egy kis bunyó is kerekedett. A meccs, mint később kiderül, Alpár Ignác, a bankokat kedvelő és Schickedanz Albert, a varázslatos nevű között zajlott, majd végződött előbbi győzelmével; én pedig, hogy leplezzem elfogultságomat, három forrást fogok használni: az elvileg semleges Építő Ipar vonatkozó cikkein keresztül a zsűri értékeléseit, továbbá Rosch Gábor Alpár Ignác építészete című könyvét (Enciklopédia Kiadó, 2005) ütköztetem a Schikedanz-életművet bemutató kiállítás katalógusával (Szépművészeti Múzeum, 1996), aminek szövegét egyébként Gábor Eszter írta. A hatásvadászat kedvéért pedig elhagyom a lineáris kronológiát.

A Vajdahunyadvár

A meccs

1893-ban hirdették ki a pályázatot a városligeti millenniumi kiállítás Történelmi Főcsoporjtának tervére. Az ezeréves kiállítás, melynek során több mint hatvan pavilont építettek föl, majd bontottak le,  két részre bontható: egyik a történelmi, azaz a fokozatos fejlődést bemutató, másik a jelenkori, azaz a fejlődés eredményét bemutató rész. A Történelmi Főcsoport pályázatára 11 pályamű érkezett be, ezek közül négyet díjazott a zsűri, de győztest nem hirdetett közöttük, mert egyik pályázati mű sem volt elég közel elképzeléseikhez - nem mintha bárki is tudta volna, mi az. A négy díjazott mű közül kettő, Pfaff Ferenc és Tandor Ottó mintha előzetes egyeztetések után az akkor épülő Parlamenten osztozkodott volna: előbbi a tornyokat és a csúcsíves ikerablakokat, utóbbi pedig a kupolát kapta. Alpár Ignác a keleties stílust találta a legmegfelelőbbnek a magyar történelem bemutatására. Palotája csupa torony és orientalizáló motívum, amit a Rosch könyv "új magyar stílus" kifejlesztéseként értékel, a Szépművészeti katalógusa az épület világos szerkezetét dicséri, ám a zsűrit nem sikerült meghatni: "török bazár"-nak titulálták a tervet, amely egy "keleti kiállítási csarnoknak" talán, de "a magyar történelmi kiállítás jellegének nem felel meg".

Alpár Ignác terve az 1893-as pályázatra /forrás: Építő Ipar/

A Rosch-könyv Schickedanz tervével nem sokat vacakol, megemlíti, hogy historizáló tömböt javasolt, és inkább a pályázat eredménytelenségének taglalására, majd a biztosabb talajon mozgó 1894-es második fordulóra tér át. Második nekifutásra a zsűri konkrétabb ötletekkel hozakodott elő: kikötötték, hogy a pályamű „a hazánkban eddig dívott főbb építészeti stílusokat […] egészben véve szellemükben, részleteiben pedig nevezetesebb hazai műemlékeink hű utánzataiban tüntesse fel”. Cél volt tehát, hogy a Történelmi Főcsoport épületei maguk is a kiállítás részei legyenek, mégpedig magyar műemléki épületek részleteinek beemelésével, valamint egy hármas tagolódáson keresztül: előírás lett egy az Árpád-háznak megfelelő román, egy az Anjou-Hunyadi kornak megfelelő gótikus és egy a Habsburg-kornak megfelelő reneszánsz-barokk épületrész. A pályázat meghívásos volt, amelyen csak az első forduló négy díjazottja vehetett részt, Tandor Ottó azonban visszautasította a lehetőséget¹. A zsűri itt sem talált tökéletes tervet, mindegyiket sötétnek látta, ha nem a folyosók voltak szűkek, akkor a lépcső, vagy épp nem helyezett el elég vécét a tervező. Megkísérelték elérni, hogy a három építész együtt tervezze az épületcsoportot; ez nem jött össze, úgyhogy a kereskedelmi miniszter Alpár Ignácnak, a bankokat kedvelőnek ítélte az első helyet. De erről később.

A Történelmi épületcsoport reneszánsz szárnya

A Rosch-könyv szerint Alpáré „kétségtelenül […] a leginkább összefogott, alaprajzilag is jól rendezett látványmegoldás”, ergo nem véletlen, hogy őt preferálta a bírálóbizottság. A bírálóbizottság azért ebben ennyire nem volt biztos, bizonyítja ezt a végső döntés előtti huzavona, és az értékelésben felsorolt hibák: rossz megvilágítás, szűk folyosók, a reneszánsz rész veszélyesen nagy méretű kupolája és tornyai, valamint nehezményezték a nagyszámú külföldi műemlékről másolt részletet , motívumot (főleg a reneszánsz szárnyon), és a kápolna földszinti helyiségébe helyezett adminisztrációt. Megfelelt azonban a történelmiséget érintő kiírásoknak Alpár terve, külön díjazta a zsűri továbbá a több, jól elhelyezett árnyékszéket, a kényelmes lépcsőket, a környék fáinak megőrzését, és kiemelte, hogy festői koncepciója a „nagyközönség érdeklődését felkeltheti”.

Alpár Ignác, a bankokat kedvelő (a tevén) /forrás: Rosch-könyv/

A szűk időkorlát miatt igyekezni kellett a kivitelezéssel, ráadásul ideiglenes épületről lévén szó, téglaszerkezetet csak a román szárny esetén használtak, egyébként favázat falaztak körbe téglával. Nem meglepő módon, ez a Széchenyi-sziget nedves talaján hamar romlásnak indult, így engedve a közakaratnak 1902 és 1907 között az épületegyüttest állandó és tartós formában újjáépítették, termeit pedig a Mezőgazdasági Múzeumnak átengedték. Máig Budapest egyik legkedveltebb épülete Alpár műve, ez, a korok és motívumok szép tárháza: a lébényi templomból és a jáki apátsági templomból összegyúrt  román kori ún. Jáka-kápolna, a tó vizén tükröződő csúcsíves Vajdahunyadvár másolata és az osztrák építészek ihlette barokk pompa.

Na, de mi van Schickedanz Alberttel, a varázslatos nevűvel?! Folytatása következik, amikor is kiderűl, hogy nem úgy van az.



¹Pfaff Ferenc tervéről nem nagyon akaródzott írnom; akit pont az ő pályaműve érdekelt és itt csalódnia kellett, annak ajánlom az Építő Ipar folyóiratot, ami 1894-es évfolyamában a három pályamű közül épp az ő terveivel foglalkozott a legtöbbet, nem kevesebb, mint négy számon keresztül.
 

Vissza a főoldalra

4 komment

Címkék: schickedanz


A bejegyzés trackback címe:

https://varoskepp.blog.hu/api/trackback/id/tr46922636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.02.09. 09:13:58

Akkor ez most sikersztori, vagy óriási bukta volt annó?

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.02.09. 09:25:21

@városjáró:
egyrészt:
"Folytatása következik"

másrészt:
mit értük sikersztori alatt? nemzetközi sikert? szakmai sikert? hazai sikert? produktumtól függetlenül a tisztességes pályázatot?

de mondom, folytatása következik, szerdán reggeli 8 óra 9 perckor pontban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.02.09. 13:01:29

Hol keressük a sikert? A koralbeli (1896 körüli) végkifejletetnél, mivel az említett építmények mai képe már nem az akkori állapotokat őrzik. Ezért mindenképp az akkori kontextus sikerét kellene keresni. Ugyanis párhuzamot húzva korunk bortányos pályázataival, csakis akkor péládlózhatnánk a Millenniumi fejlesztések visszásságaival és utólagos sikerével, ha evidenciának vennénk, hogy mai társaik sem úgy fogják átvészelni az elkövetkező évtizedeket, ahogy ma magalkotják, elfogadják, és kiépítik őket.