A Krisztinavárosi plébániatemplomban van valami végtelenül bájos; nem tudom, mi az, de biztos, hogy alapítása óta mindig is különleges bánásmódban részesült. Kéményseprők, végtagok, esküvők tarkítják a történetét, de igazán híressé a templomot a főoltár és a szentély arréb tolásának izgalmai tették. A templom változása természetesen összefügg a környék fejlődésével, ahogy ez a templomokkal lenni szokott: a templom története szűk környezetének története kicsiben.

A Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia ma /kép forrása/

A sztori a 17. században indul, amikor is Francin Péter Pál kéményseprő mester, miután megmenekült a török uralom után pusztító pestisjárványtól, korábbi fogadalmának megfelelően fakápolnát emelt szőlőjében, amely a mai  templom helyén volt. Krisztinaváros területe ekkor mezőgazdasági terület, állandó épület emelése hadászati okokból tilos - ez a templom volt az egyetlen kivétel. Francin nem kicsiben gondolkozott, a fakápolnához oltárképért egészen a felső-olaszországi Re faluig ment, az ottani Vérző Mária kegyképet lemásolandó.

A fakápolna az 1723-as tűzvész során súlyosan megrongálódik, ezért 1725-26-ban új kápolnát emeltek, a katasztrófát átvészelő kegyképet megőrizve. Ez, a még mindig aprócska, de kőből épült kápolna, amiről semmilyen ábrázolás nem maradt fenn, nagy népszerűségnek örvendett, és látogatott zarándokhellyé vált: még Mária Terézia is felfigyelt rá erre kocsikázván, és ő is hozzáadta a nevét az adományozók hosszú sorához - míg mások ékszereket, vagy szemet, mellbimbót és végtagokat ábrázoló ezüstvereteket adományoztak, Mária Terézia aranyat.

 
Az 1795-ben emelt új templom az 1860-as években sátortetős toronnyal, majd 1883 után új toronysisakkal /nagyobb méret/

Közben a 18. század közepére kiépül a templom köré a Mária Terézia lányáról elnevezett Krisztinaváros, miután névadója, Mária Krisztina főhercegnő elérte, hogy a területre vonatkozó építési tilalmat feloldják. Mivel hirtelenjében nem termőföld, hanem település vette körül, nem meglepő módon új, nagyobb templomot kellett építeni (természetesen az eredeti kegykép itt is főhelyet kapott). A copf stílusú templom két évig tartó építése 1795-ben kezdődött, és bár az anyagi eszközök hiánya miatt egyszerűsíteni kellett a Hikisch Kristóf által eredetileg elképzelt homlokzatot, a plébánia népszerűségét megőrizte: itt tartotta esküvőjét Széchenyi István és Semmelweis Ignác is, és itt keresztelték Eötvös Lorándot. A templom az 1849-es ostrom során megsérül, 1852-ben javítják ki a hibákat, az ekkor kialakított sátortetős tornyot 1883-ban cserélik hagymatagos, laternás sisakra.

Részlet Ráday Mihály műsorának 209. adásából

Közben a Lánchíd és az Alagút megépülte óta Krisztinaváros még rohamosabb tempóban fejlődik, így a templomot megint kinőtte a környék. 1930-ban merült fel kibővítése, amire végül 1943-ban került sor. Két terv készült a templom átépítésére: Payr Egon a főhajó pillérei között levő falak áttörésével emeletes mellékhajóval egészítette volna ki a templomot, de ez túl sok veszteséggel járt volna az épület részéről, így Borsos Lászlót és Brestyánszky Tibort bízták meg. A szentély és az oltár hátratolásával nyertek helyet a főhajó és az oltár között egy mellékhajónak, amely mindkét oldalon kiugró szegmensíves fallal záródik. Az épületből 1943. november 17-én kimetszették először a főoltárt, és 13 perc alatt eltolták új helyére, majd november 20-án követte ezt a 720.000 kilogrammos szentély: vaspályákon mozgó acélgörgőkön 90 perc alatt tette meg a 4 méter 80 centiméteres távot. Az így felszabadult helyre építették be az új mellékhajót.

Építik a mellékhajó szegmensíves falát az eltolt szentély és a főhajó közé

Nem sokkal később megrongálódik az épület a második világháborúban, kijavítják, de a tili-toli óta lényeges változás nem történik rajta, hacsak nem az elé beépült Alagút utca 3.