November 20-án, azaz jövő hét péntekén lesz 160 éves a Széchenyi lánchíd; ezt körberajongva tematikus heteket tartunk a blogon (figyeldoda a fain új fejlécet!), úgyhogy több, a hídhoz lazábban vagy szorosabban kapcsolódó posztot lehet majd olvasni!
Budapest a hidak fővárosa, röhögve szaladgálhatunk valamelyik hídon Buda és Pest között ide-oda, ha épp úgy tartja kedvünk - vagy ha értelmetlenül rohangálni épp nem is akarunk, az átkelés a Dunán ma tulajdonképpen problémamentes, nem is gondolkozunk sokat azon, hogy egy folyó választja ketté a várost. Pedig csak 160 éve, 1849. november 20-án adták át Budapest első állandó hídját, a Lánchidat - mi volt előtte? Hogy találkozott a budai kisasszony és a pesti rakodómunkás?
Széchenyi meglovagol egy üveg Lánchíd brandyt az ünnepi fejlécen, háttérben a Lánchíd régi és mai kivilágításának mashupja, hogy a Palotáról ne is beszéljünk
Hidat a mai Budapest területén először a rómaiak emeltek, ráadásul állandó hidat, úgyhogy valójában nem is igaz, hogy a Lánchíd lenne az első - viszont az igaz, hogy a rómaiak után a Lánchíd 1849-es átadásáig kellett várni a következő állandó hídra, ami nem kis idő. Az aquincumi tábort és a Rákos-patak torkolatánál emelt ellenerődöt kötötték össze fahíddal, útba ejtve a 19. században eltüntetett Fürdő szigetet - az egykor a Margit szigettől északra fekvő sziget, bármily meglepő, fürdőnek adott helyet. Ezenkívül hajóhidat, tehát rögzített hajókon nyugvó hidat is emeltek, ezt az Erzsébet híd közelében, a mai Tabán és a Március 15. tér helyén akkor állt erőd között - az utóbbihoz tartozó hídfőállás romjait láthatjuk ma is a téren.
A rómaiak után a 16. századig nincs híd a Dunán Budapest területén. Télen maga a befagyott Duna a híd (míg egyszer legalább 40 ember halálát okozva be nem szakad), nyáron pedig hajókázott az átkelni vágyó nép. Bár álmodozott Zsigmond király állandó kőhíd építéséről, és ennek érdekében állítólag meg is kezdte a budai vár közepén egy torony alapzatát, Pesten pedig egy domb emelését: a kettő magaslatot kötötte volna össze kőhíd, de a projekt a király halála miatt még korai stádiumban elakadt. Mátyás is dédelgetett egy hasonló tervet, bár ő néhány forrás szerint márványhídban gondolkozott - végül inkább háborúkba ölte pénzét és idejét.
A török hajóhíd aligha pontos ábrázolása (NÉZD MEG NAGYBAN); forrás
Legközelebb a törökök emeltek hajóhidat, valamikor 1556 körül, alig pár évvel a rómaiak után. A korabeli beszámolók szerint nagyon tuti híd a mai Ybl Miklós tér és a Deák Ferenc utca között volt és 60-70 hajóból állt. Mivel a híd kisebb hajókon feküdt, a Duna víziforgalmát a középső 2-2 hajó felnyitásával engedték át, ha pedig fagyott a Duna, a hajóhíd a budai partnál aludta téli álmát. Többször újjá kellett építeni: 1578-ban földrengés pusztította el, ezután 1598-ban a Dunán megindított, farönkökből ácsolt tutajokkal rombolták szét a hidat a Habsburgok, hogy aztán 1602-ben kevésbé kreatívan felgyújtsák; végül 1686-ban a törökök robbantották fel ágyútűzzel a hidat, menekülés közben. (Ismerős?)
A repülőhíd
Buda visszavétele után sokáig csak repülőhíd működött a Dunán, amelynek azért találó az elnevezése, mert se nem repülő, se nem híd. A repülőhíd egy kötélből áll, amelyet kisebb hajók tartanak a felszínen, a kötél egyik vége le van horgonyozva a folyó közepén, és a másik végén van az utasokat szállító hajótest. A szerkezet lényege az, hogy a hajótestet a folyó sodrása viszi egyik parttól a másikhoz, tehát úgy működik, mint egy nagy inga. Ilyen "híd állt" a Dunán az 1770-es évekig, amikor újból hajóhidat emeltek helyette. 1790-ben a jól teljesítő hajóhíd mellett újra beüzemeltek egy repülőhidat az országgyűlés idejére, ennek a hajóteste 250 négyzetméter volt.
A hajóhíd, láthatóak a lámpák (NÉZD MEG NAGYBAN)
1770-ben először a Rudas fürdő magasságában emeltek hajóhidat, ezt idővel a Kishíd (a mai Türr István), majd 1788-tól a Nagyhíd, azaz a mai Deák Ferenc utca vonalába költöztették. Ez a híd működött 1849-ig, és szerették az emberek nagyon - egy ideig ráadásul a Duna sodrásának megfelelően bájosan görbült a vonala, tehát egy kanyarral lehetett csak átkelni a folyón. A török híddal ellentétben 40-50 hajóból állt, színes volt, 4 szobor is díszítette (többek közt Szent Kristóf és Nepomuki János szobra), éjszaka 16 lámpa világította meg. A híd közepén egymástól gerendákkal szétválasztva zajlott a lovas- és kocsiforgalom a két irányba, a híd oldalain pedig 80 centi széles járdákon haladt a gyalogosforgalom, egyik oldalon Pestről Budára, másik oldalon fordítva. A hídfőknél vámszedő házak álltak, ahol a hídvámot szedték, kivéve attól, akitől nem.
A hajóhíd Vasquez térképéről, jól látszik az elkülönített járda és az egyirányú közlekedés (NÉZD MEG NAGYBAN)
hátránya is akadt azonban a hídnak: a dohányzás például szigorúan tilos volt. Továbbá, ha jött egy hajó, a hidat középen szét kellett szerelni; ez a török időkben még rendben volt, de a hajósforgalom a gőzhajóknak köszönhetően ugrásszerűen nőtt, így a hidat egyre sűrűbben kellett lezárni. Egyébként sem volt mindig töretlen a boldogság, nyáron az alacsony vízállás miatt sokszor nagyon lesüllyedt a híd közepe, így a parthoz közeledő szakasz olyan meredek lett, hogy egy-egy szekér néha visszacsúszott, és lovastul rádőlt a mögötte haladóra. De ez mind semmi, télen a fagy miatt decembertől márciusig, illetve rossz esetben egészen májusig ki kellett vonni a hajóhidat a forgalomból, azaz ekkor nem volt átkelőhely a két város között. Lehetett hajóval vagy komppal próbálkozni, de jégzajláskor az is életveszélyes volt, a két város ilyenkor hónapokig teljesen el volt szakítva egymástól. Így ragadt 1800-ban Budán egy egész napra a József nádor báljára látogató több ezer pesti polgár és a magistrátus, de Széchenyi is jó pár randit bebukott a zajlás miatt. Bepipult, és aznapi naplóbejegyzése valami állandó hídról és az ő egyévi jövedelméről szól - kár, hogy nem blogot írt, így az írást más nem olvashatta.
Tehát egy állandó híd építése a 19. századra nagyon aktuálissá vált, beindult az ötletelés helyről, szerkezetről - de erről majd legközelebb.
Utolsó kommentek