Mi is régóta tervezzük megírni, és az index.hu megmondom-a-tutit-a-művészetről blogja is megtalálta a Dob utcai új beépítést, majd írt róla egy roppant színvonalas cikket. Szeretjük az illeszkedik-nem illeszkedik, régi-új hiriget, igaz? Sokan reflexből görcsöt kapnak, ha kortársi épületeket látnak a belvárosban, és minimum elvárják ezektől az épületektől, hogy alázatosan vetkőzzék le egyéniségüket, és környezetüket vegyék alapul, azaz, hogy illeszkedjenek szépen. Ennél csak az a durvább, ha a - nagyon ronda - új épület a zsidónegyedben van, tehát lebontottak egy nagyon értékes, nagyon régi és nyilvánvalóan nagyon szép házat. A poén most az, hogy a Dob utca 23-27. telkeken épült kortársi ház bizony illeszkedik, nem is kicsit.
/Kép forrása/
A lebontott ház egy a negyed első beépülési hullámával, azaz 1830-ban épült egyemeletes klasszicista lakóház volt, amelynek udvarán egy hatemeletes modern épületet és egy szalámigyárat emeltek 1930-ban, ami az utcaszintről nem volt látható.¹ Tarka épület volt, érdekesen ütköztek az első emeleti egyenes záródású és a földszinti íves ablakok, valamint az eredetileg ugyancsak íves, de az 1930-as beépítésekkor átalakított és kiszélesített kapu formái. Az első emelet középtengelyére beszorított két ablak azonban kicsit ront a látványon (az eredeti, kisebb ajtóval pedig még furcsább lehetett).
Az 1930-as hozzáépítést nem, de az egyemeletes épületet lebontották, helyére a szomszédos bölcsöde kertjének 1/3-át is felhasználva négyemeletes házat építettek. Ez a ház verte ki a biztosítékot a Képgyár blog szerzőjénél, miszerint ez "a hetedik kerület legrondább háza" volna. Egy dolog, hogy Földes Andrásnak nem tetszik egy épület, mert ehhez minden joga megvan; de látni kell, hogy ez az épület azért olyan, amilyen, mert a tervező mindent megtett, hogy nem túl szélsőséges módszerekkel dolgozva alkalmazkodjon a negyed építészetéhez.
A cikk több panaszt is felhoz a három telket elfoglaló, így színezéssel három részre osztott épülettel kapcsolatban, sorra olyan momentumokat kritizálva, amelyek a környező épületek, az utca, a negyed jellegzetességeiből fakadnak: "A tetők különbözőek, nyeregtető és lapostető váltakozik, és a középső rész sárga" - írja, ami igaz, de egész Budapestet, Belső-Erzsébetvárost pedig végképp jellemzi a változatos tetőtípus, párkánymagasság, szín. Azért látunk az "erkélyek alatt" a nyílások felett "kis kiugrókat", mert teljesen általános, sőt, már-már kötelező a 19. századi bérházépítészetben a kiugró szemöldökpárkány; végigfut a minta a Dob utcán is, és ebbe a mintába illeszkedett Streit Ágnes építész. Földes András szerint az épület nagy hibája, hogy ez a kerület "leglehangolóbb, legötlettelenebb, legunalmasabb épülete", de miért kéne a Dob utcába, egy építészetileg csendes környezetbe attrakció? Ellentétben például a József Attila utca torkolatában álló Finta-épülettel, aminek egyszerre kellett attrakciónak lennie és illeszkedni; de az a József Attila utca-Bajcsy Zsilinkszky út-Andrássy út kereszteződésben van, a város egyik legnagyobb térszerű izéjén, ez viszont a szűk és csendes Dob utcában.
Egyszerre hiányolja az önálló stílust az épületről a szerző, majd fájlalja a minimalizmust, és elfelejti észrevenni a nyílások elrendezésének apró játékát, amit az utcán végignézve nem, csak az épülettel szemben állva láthatunk; közben pedig azzal vádolja a házat, hogy "egy egész, viszonylag egységes, hangulatos utcát tesz tönkre", akármennyire és akárhányszoros önellentmondás is mindez. Ez a ház egy dologban üt el nagyon a városrész épületeitől: nem romos. Bármivel is vádoljuk ezt az épületet, azzal éppen azt a népszerű elgondolást támadjuk, hogy belvárosi beépítések esetén az új épületnek alázatosnak kell lennie, csendesnek és stílusban a környezetéhez illeszkedőnek. Ide vezet az illeszkedés: valóban nem túl gazdag stílusjegyekben a ház, valóban nem túl izgalmas, valóban se nem kortársi, se nem historizáló; ez az épület egy szerény középutat próbál megütni, sikeresen.
¹ Perczel Anna. Védtelen Örökség. Budapest: Városháza, 2007.
Utolsó kommentek