Budapest fürdőváros, jönnek a gazdag svéd népek, hogy megmártózzanak a szuperegészséges, hullámmedencés, gyógyvizes fürdőinkben. De hol úszott a kevésbé gazdag magyar? Hát a Dunában! Egy kabinokkal és szekrényekkel fölszerelt, téglalap alapú, vízen úszó faépítményt kell elképzelni, ami elkülönített egy darabot a folyóból. Illetve sok ilyet.
Az első feljegyzés egy 1789. július 18-i újságban megjelent hirdetés, amely szerint a piaristák épülete mögötti parton újból megnyílt a fürdő, és a korábbi árakon látogatható továbbra is – arról nincs adat, hogy ez a bizonyos fürdő mióta üzemelt. Ezek után a 19. században a katonai parancsnokság nyitott egy katonai úszóiskolát, majd a megszülető igényre reagálva megnyitották ennek polgári megfelelőjét is a Deák Ferenc utca végénél álló hajóhíd mellett. Ezekben úszóoktatás folyt, tehát nem fürdőzők voltak – az első polgári fürdőt a Dunán Mayer György nyitotta 1829-ben, amely ellentétben az úszóiskolákkal, apró fülkékből állt. Az épülő Lánchíd mellett, a későbbi Akadémia épülete előtti részen nyíló fürdőbe 8 krajcár volt az egyszemélyes belépő, de 24 krajcárért privát medencét is kaphatott a látogató.
Az elég zavaros forrás szerint ez vagy a Nemzeti Uszoda, vagy Mayer második uszodája... belülről
Látva a katonaság által üzemeltetett úszóiskola sikerét, Mayer 20x8 ölös (38x15 méter) polgári úszóiskolává alakította 1834-ben fürdőjét, amely a Petőfi térnél nyitott újra. Nagy volt a konkurálás a katonai és a Mayer-féle polgári uszoda között, 1840-ben pedig tovább éleződött a helyzet, amikor az Arany János utca magasságában megnyílt Kammermayer Antal uszodája, a Nemzeti Uszoda, és uszodát nyitottak a Depini testvérek is a görögkeleti templom előtt – ekkor már öt helyen úszhatott a Dunában Buda és Pest lakossága. Az uszodák közötti komoly verseny a korabeli újságokban követhető reklámháborúban és az árversenyben nyilvánult meg leginkább.
A Nemzeti Uszoda volt a legsikeresebb, nem véletlen, hogy ez volt az egyetlen, amely egészen 1922-ig húzta. Népszerűségét a 19. században kedvelt hazafias arculatnak és a rendszeresen megrendezett attrakcióknak köszönhette: az uszodában bemutatók voltak, az uszodából indulva, de azon kívül pedig úszó-kirándulásokat, sőt, versenyeket szerveztek: a jelentkezők az Arany János utcai uszoda és például a Közgazdasági Egyetem közötti távon mérhették össze erejüket. Ez az uszoda hozta Adam Clark biztonsági újítását is: az egész uszodát tartó kosárszerkezetet, amelynek segítségével baj esetén 2 perc alatt ki lehetett emelni az építményt a vízből.
A Nemzeti Uszoda 1870-től Beitscher-uszoda néven folytatta működését, és átköltözött az Erzsébet híd közelébe, de 1922-ben megszűnt, és a főváros uszodájaként nyílt újra. Sikere így is töretlen maradt, így a korábbi Beitscher-uszoda kizárólag női uszodává alakult, s mellette nyílt egy nagyobb uszoda férfiaknak. Az intézmény továbbra is nagyon népszerű volt, 1935 nyarán 59 144 látogatót fogadott a férfiuszoda, csak június 25-én 2014-en mártóztak meg itt a Dunában – miközben már évekkel korábban, 1910-ben 9-re nőtt az uszodák száma. Ráadásul a magántulajdonban lévő uszodákkal szemben ingyenes Duna-fürdők is nyíltak: a Szent Gellért rakparton, Óbudán a Nagyszombat utcánál, a pesti Dráva utcánál és Kelenföldön a Kopaszi gátnál. Utóbbi 1936-ban kiegészült az addigi helyén megszűnő Szent Gellért rakparti uszodával, így befogadóképessége 3000-re ugrott - az ingyenes fürdők együttesen több, mint 100 000 vendéget fogadtak nyaranta.
Buza Péter Fürdőző Budapest című könyvének borítója
A legtovább a Parlament alatt nyílt uszoda bírta, ez még a II. világháború alatt is fogadta vendégeit, de végül ezt is elmosta a Duna a háború. Az ötvenes években feltámadt az uszodák újranyitására az igény, de fertőzésveszélyre és fahiányra hivatkozva könnyedén elvetették az ötletet; előbbi a víz mai állapotát látva jó meglátásnak mondható, de akkor ez így nem volt igaz. A hagyomány azonban ma újraéledni látszik, ha nem is egyenesen egy Duna uszoda, de legalábbis két uszály és egy bárka formájában. A július 10-én nyíló uszálystrandról és annak építéséről részletesebben a hg.hu-n.
Utolsó kommentek