Az alábbi képet látva egy tisztességes budapesti lakos megrökönyödve hördül fel és kiált demszkyt, de minimum rossz érzés és enyhe remegés hatja át testét: ráépítettek három emeletet egy szép, régi házra. A ráépítés teljesen idegen az eredeti testtől, más a tömege, ablakelosztása, stílusa, arca, anyaga, színe, szaga; randa, fuj! Az alábbi képet látva egy provokatív budapesti blogger leírná, hogy lám-lám, két idegen forma kapcsolata fenntartható, de azt minimum megjegyezné, hogy milyen szép, ahogy a napfény csak a későbbi ráépítést éri. Az alábbi képet posztban így leíró budapesti blogger valószínűleg rengeteg, a fantáziátlan építészeket melegebb tájakra elküldő kommentet kapna, és valószínű, hogy a melegebb tájakra elküldött építészek fájóan agresszív önkényességére és a szép, régi épületek ellen vívot beteges harcukra ellenpéldaként előkerülne Makovecz Imre, az egyetlen, aki világszínvonalon is értékelhető, egyedi, magyar stílusban alkot.
Napfényes hörr-hörr a Tátra utcában
Úgyhogy beszéljünk Makoveczről és stílusáról, hogy mennyivel eredetibb, mennyivel érzékenyebb és kevésbé idegen, mint a mai kortársi építészet. Budapesten nincs sok épülete, zárt sorban pedig talán csak egy; de az már mindjárt a nyolcadik kerületi Szentkirályi utcában.
Persze csak kicsit kell alaposabban megnézni ezt az iroda- és lakóházat, hogy lássuk, bizony ez is egy ráépítés, csak úgy, mint a napfényes Tátra utcai. Csak nem?! Makovecz Imre is szembekerült a Pesten (és újabban a blogon is) igen gyakori régi-új dilemmával. Az 1867-ben Pucher József tervezte kétszintes klasszicista házra épített rá 1993-ban még négy emeletet (Bata Tiborral kiegészülve). Hogy milyet?
Kép forrása, és további fotók: index.hu
Érintetlenül meghagyták az eredeti első két szint klasszicista homlokzatát. Erre épült rá az épületen túlnyúló két bazi Makovecz-torony, amelyek iroda- és lakóházról lévén szó, végig ablakokkal lettek kilyuggatva. Az ablakok előtt, azokat felezve egy-egy vékonyka oszlop (cső?) fut végig szünet nélkül, a kukoricacsutkára hasonlító torony ívét követve minden szinten pár centit beljebb ugorva. Ugyanez az ugrálás tapasztalható a két torony között, ahol az öt, még vékonyabb oszlopocskát el-el nyeli a minden szinten megismétlődő timpanon: toronytól toronyig húzódik az első négy (méretükkel szinte már pálcikává zsugorítva az oszlopokat), de a legfelső emeleten a tornyok vonalát követve összetöpörödik, csúcsosodást adva a háznak. A hatás, mint egy bemozdult fényképé, amin a ráépítés első szintjének kialakítása rácsúszott a magasabb szintekre is. De tulajdonképpen mi is ez az egész?
Valahogy úgy, ahogy Móricka fejében is mindig ugyanaz a gondolat rója újabb és újabb köreit, Makovecz Imrének is mindenről a templom jut eszébe.
- írja Bojár Iván András. Aztán lehet gondolkozni, hogy a két ráépítés közül melyik a jobb.
Utolsó kommentek