Budapest Városképpen

A Bauhaus óriási változásokat hozott az építészetben. Céljául a szociális lakásépítést tűzte ki, így elhagyta a pazarló homlokzati díszítéseket, színezéseket, a magas tetőt; de mivel az építészetet továbbra is művészetként kezelték (sőt, minden művészeti ág csúcsaként), annak esztétikai funkcióját nem tagadhatták. Ebben hozta meg a váltást a Bauhaus: épületei, a modern épület már nem a homlokzati díszekkel gyönyörködtet hanem az épület tömegével magával (bár ennek már voltak előfutárai): aszimmetrikus, dinamikusabb test, pillérek, szalagablakok, zárt erkélyek. Ezért mondható új építészetnek: az addigiakkal ellentétben ezt a stílust nem a hasonló rendszerben, hasonló szerkesztési elvekkel alkotott, de változó díszítések különböztetik meg: a díszítések eltűnnek, és a struktúrán változtat. Éppen ezért válságos a budapesti Bauhaus alkotások helyzete, amelyeknek sokkal nagyobb kárt okoznak a rá- és átépítések, mint amiket a Bauhaus előtti épületek elszenvednek egy-egy dísz eltűnésekor.

Sokszor felvetődik a kérdés, hogy ki a legnagyobb magyar építész. Erre a kérdésre szerintünk nem lehet válaszolni - de az biztos, hogy a Bauhaus és Magyarország nagyon egymásra találtak, amelynek eredménye rengeteg világszínvonalú épület lett. Ezek közül hármat nézünk meg - sajnos ma már mindhárom rossz emlékképe önmagának.

Molnár Farkas Hankóczy utcai villája 1932-ben épült fel lejtős telken. A minden szögből aszimmetrikus épület lakófunkció szerint szétválasztott tömegeinek lépcsős kialakításával a talajszint követésének benyomását sikerült elérni. A zárt erkélyes, alacsonyabban fekvő tömbben a nappali és az étkező, a magasabban fekvő tömbben a hálószobák kaptak helyet. A tetőterasz egy részét üvegfal védte a széltől, és háromszög alakú tetővel le is volt fedve. Ezt a kis részét építették be a tetőterasznak később, ezzel súlyosan megváltoztatva az épület eredeti struktúráját. Az épület ennek ellenére mint a racionális modern építészet példája műemléki védettséget élvez.

A Baba utcában 1941-42 között épült fel Fischer József alkotása. Az épület két részből áll: a ház maga és a terasz. A háromszintes villa legömbölyített sarkán a felső két szinten szalagablak, a homlokzatokon funkciónak megfelelően változó méretű nyílások vannak. Hátuljában félhenger alakú lépcsőház. A ház tömegét áttört, vasbeton oszlopos terasz veszi körbe L-alakban. Az oszlopokra állított, két szinten áttört, az épület legömbölyített tömegét követő terasz könnyed, lebegő benyomást keltett. Azonban mindez alapvetően megváltozott: a sarok tolóablakait kicserélték, a terasz földszintjét pillérestül teljesen befalazták, sarokrészén garázsajtót alakítottak ki. Az épülethez hozzátoldottak egy új, jellegtelen szárnyat, amelyen igen humoros liftszerkezetet tákoltak össze, a hátsó részt pedig kiegészítették egy raktárnak használt fakunyhóval.

A Kékgolyó utcai Lauber László-Nyíri István-épület egy modern lakóház, korának egyik legtöbbet publikált alkotása. Az épület az első emelettől a negyedikig konzolosan előugratott, ennek síkjából van kimetszve minden emeleten az erkély, amely mögött a szomszédjához képest a szoba hátrébb van csúsztatva - a két szoba teljesen felnyitható harmonikarendszerű üvegfalát sarokoszlop nélküli merőleges ajtó kötötte össze. Az 1933-34-ben épült házba már lift is került, így a legdrágább, a tulajdonosi lakás a legfelső lett: ehhez csatlakozott a több mint 130 négyzetméteres tetőterasz. A teraszt falak tagolták, amelyek töbféleképp voltak áttörte, így sokféle, sajátos kilátás nyílt a városra. Az épület a világháborúban megsérült, az erkély melletti üvegfalat a ház háború utáni megerősítésekor felbontották, téglapillérekkel két kisebb faszerkezetű, a homlokzat többi részétől teljesen idegen négyzetes ablakra osztották; a tetőteret teljesen beépítették.

A budapesti Bauhausszal foglalkozott a BudapestBerlin Szalon, a hg.hu tett két sétát Budán, mi pedig beszéltünk a stílusról a hetiBetonban.

Budapest fürdőváros, jönnek a gazdag svéd népek, hogy megmártózzanak a szuperegészséges, hullámmedencés, gyógyvizes fürdőinkben. De hol úszott a kevésbé gazdag magyar? Hát a Dunában! Egy kabinokkal és szekrényekkel fölszerelt, téglalap alapú, vízen úszó faépítményt kell elképzelni, ami elkülönített egy darabot a folyóból.  Illetve sok ilyet.

Az első feljegyzés egy 1789. július 18-i újságban megjelent hirdetés, amely szerint a piaristák épülete mögötti parton újból megnyílt a fürdő, és a korábbi árakon látogatható továbbra is – arról nincs adat, hogy ez a bizonyos fürdő mióta üzemelt. Ezek után a 19. században a katonai parancsnokság nyitott egy katonai úszóiskolát, majd a megszülető igényre reagálva megnyitották ennek polgári megfelelőjét is a Deák Ferenc utca végénél álló hajóhíd mellett. Ezekben úszóoktatás folyt, tehát nem fürdőzők voltak – az első polgári fürdőt a Dunán Mayer György nyitotta 1829-ben, amely ellentétben az úszóiskolákkal, apró fülkékből állt. Az épülő Lánchíd mellett, a későbbi Akadémia épülete előtti részen nyíló fürdőbe 8 krajcár volt az egyszemélyes belépő, de 24 krajcárért privát medencét is kaphatott a látogató.

Az elég zavaros forrás szerint ez vagy a Nemzeti Uszoda, vagy  Mayer második uszodája... belülről

Látva a katonaság által üzemeltetett úszóiskola sikerét, Mayer 20x8 ölös (38x15 méter) polgári úszóiskolává alakította 1834-ben fürdőjét, amely a Petőfi térnél nyitott újra. Nagy volt a konkurálás a katonai és a Mayer-féle polgári uszoda között, 1840-ben pedig tovább éleződött a helyzet, amikor az Arany János utca magasságában megnyílt Kammermayer Antal uszodája, a Nemzeti Uszoda, és uszodát nyitottak a Depini testvérek is a görögkeleti templom előtt – ekkor már öt helyen úszhatott a Dunában Buda és Pest lakossága. Az uszodák közötti komoly verseny a korabeli újságokban követhető reklámháborúban és az árversenyben nyilvánult meg leginkább.

A Nemzeti Uszoda volt a legsikeresebb, nem véletlen, hogy ez volt az egyetlen, amely egészen 1922-ig húzta. Népszerűségét a 19. században kedvelt hazafias arculatnak és a rendszeresen megrendezett attrakcióknak köszönhette: az uszodában bemutatók voltak, az uszodából indulva, de azon kívül pedig úszó-kirándulásokat, sőt, versenyeket szerveztek: a jelentkezők az Arany János utcai uszoda és például a Közgazdasági Egyetem közötti távon mérhették össze erejüket. Ez az uszoda hozta Adam Clark biztonsági újítását is: az egész uszodát tartó kosárszerkezetet, amelynek segítségével baj esetén 2 perc alatt ki lehetett emelni az építményt a vízből.

A Nemzeti Uszoda 1870-től Beitscher-uszoda néven folytatta működését, és átköltözött az Erzsébet híd közelébe, de 1922-ben megszűnt, és a főváros uszodájaként nyílt újra. Sikere így is töretlen maradt, így a korábbi Beitscher-uszoda kizárólag női uszodává alakult, s mellette nyílt egy nagyobb uszoda férfiaknak. Az intézmény továbbra is nagyon népszerű volt, 1935 nyarán 59 144 látogatót fogadott a férfiuszoda, csak június 25-én 2014-en mártóztak meg itt a Dunában – miközben már évekkel korábban, 1910-ben 9-re nőtt az uszodák száma. Ráadásul a magántulajdonban lévő uszodákkal szemben ingyenes Duna-fürdők is nyíltak: a Szent Gellért rakparton, Óbudán a Nagyszombat utcánál, a pesti Dráva utcánál és Kelenföldön a Kopaszi gátnál. Utóbbi 1936-ban kiegészült az addigi helyén megszűnő Szent Gellért rakparti uszodával, így befogadóképessége 3000-re ugrott - az ingyenes fürdők együttesen több, mint 100 000 vendéget fogadtak nyaranta.

Buza Péter Fürdőző Budapest című könyvének borítója

A legtovább a Parlament alatt nyílt uszoda bírta, ez még a II. világháború alatt is fogadta vendégeit, de végül ezt is elmosta a Duna a háború. Az ötvenes években feltámadt az uszodák újranyitására az igény, de fertőzésveszélyre és fahiányra hivatkozva könnyedén elvetették az ötletet; előbbi a víz mai állapotát látva jó meglátásnak mondható, de akkor ez így nem volt igaz. A hagyomány azonban ma újraéledni látszik, ha nem is egyenesen egy Duna uszoda, de legalábbis két uszály és egy bárka formájában. A július 10-én nyíló uszálystrandról és annak építéséről részletesebben a hg.hu-n.

Vissza a főoldalra

Van a szűk Margit körútön egy érdekes ház. Pontosabban van több is, de mi most egészen pontosan a 15-17-es számú telkekre 1937-ben felhúzott épületre gondolunk. A telek érdekességét több dolog adja. Egyrészt hogy három oldalról is közterület határolja: keleten a Margit körút, délen a Rómer Flóris utca és nyugaton a Margit utca. Másrészt mindez nyugat felé még emelekedik is, hiszen a Rózsadomb aljában vagyunk. Tudni kell továbbá, hogy a Margit körút érdekességét a Horthy kor elején az is adta, hogy míg a belső oldalán már álltak a 4-6 emeletes modern bérházkolosszusok, a külső oldalon még a Rózsadombról idáig leszivárgó présházak, és egyéb földszintes parasztházszerű képződmények sorakoztak. A harmincas évek oroszlánrészt vállalt ennek a városképi érdekességnek a megszünetésében, és ebbe a sorba illik a Domány Ferenc és Hofstätter Béla által tervezett bérház, amelyet a Weiss Manfréd Vállalatok Elismert Nyugdíjpénztára építtetett. Így a Margit körút 15-17-et hívhatjuk röviden a Weiss Manfréd Vállalatok Elismert Nyugdíjpénztára Bérházának.

A Margit körút Rózsadomb felé eső oldala 1920 körül, a kép bal oldalán a 15-17-es számú ház telkén állt házakkal.

A Közmunkatanács annyira szorgalmazta ezeknek a telkeknek a mielőbbi beépítését, hogy mindegyikre külön beépítési tervet is készített. 1937-re már a szomszéd 13-as számú telekre felépült egy hat emeletes bérház, ennek tűzfalát feltétlen takarni kellett, viszont belsőudvaros tömböt nem akartak létrehozni, ezért egy franciaudvarral gondolták feltárni azt, annak Zárda utca felőli része felől. A Margit körúti és Margit utcai tömböket, pedig egy keskeny 7 méter széles épületrész kötötte volna össze a tűzfal takarása céljából. Domány és Hofstätter nagy ötlete abban rejlett, hogy egy sokkal jobb alternatívát javasoltak. Az összekötő szárnyat előrehozták a tűzfaltól a telek közepe felé.

A Közmunkatanács által előírt (bal oldalt) és a megvalósult (jobb oldalt) beépítés.

Ezzel a módosítással elérték, hogy a két épületrész közös lépcsőházát az összekötő szárnyba lehetett helyezni. Ez nem csak azért volt előnyös, mert megsprólható volt a külön-külön feljáró építése, de elkerülhető volt a szabályozás miatt korábban kötelezőnek tűnő udvari lakások létesítése is. Az eredmény a korszak legelegánsabb, legtágasabb lépcsőházainak egyike lett. Külön lift szolgálja ki a körúti és a Margit utcai házrészben lakókat, amelyek a lépcsők emeleti pihenőit üvegcsőben áttörve hasítanak a hatodik szintig. Nagy szerencse, hogy ezek a liftek a mai napig eredeti formájukban megmaradtak. 

A lift, a korlát és az ajtók azonosak, a falak sajnos nem. (Jobb oldalt Szabó Bernadett képe)

A lépcsőház a tapétákat, és a letakart felülvilágítót kivéve gyakorlatilag őrzi eredeti formáját. Elkészültekor (amit a fekete-fehér fotókról sajnos nehéz kivenni) a színezés is sokat hozzáadott az élményhez. A lépcsőfokok és a lábazat zöld műkőből készült, a padlózatot barnás-zöld márványozott gumipadlóból, a falakat pedig a plafonig kocka-mintás szürkés tapéta fedte. Az előcsarnok falait pedig ruszkicai márvány borítja. Itt érdemes is elidőzni. Az épületbe 1937-ben belépve a látogatót nem csak az anyaghasználat, de a központilag vezérelt óra, a rézből készült felcsengető táblácskák, a gyermekkocsi tároló is lenyűgözhette. Innen nyílt a házmester lakása is, valamint a háborús szabványok szerint épített légoltalmi óvóhely, külön felszerelt fürdőszobával.

Domány és Hofstätter

Domány Ferenc 1899.április 30-án született Gyöngyösön, és 1939-ben, mindössze 40 évesen Londonban halt meg. A Budapesti Műszaki Egyetemen Hültl Dezső tanítványa volt, de a képzést Berlinben fejezte be, ahol több szállodát, és irodaházat is tervezett 1925-től kezdve. 1933-ban tért vissza Budapestre, ahol több újlipótvárosi bérházat, (Alföldi Czukorgyárak Rt bérháza, Pozsonyi út 38-42 - Dunapark kávéház) és mozibelsőt (Lloyd, Broadway) is tervezett Hofstätter Bélával közösen.

A pincében helyet kapott továbbá a Weiss Manfréd-gyártmányú ikerkazán, a vasbetonváz alapjai, valamint a ház alapzatát átszövő, egyetlen pontba lejtő csőrendszer automata szívattyúháza is, amely a talajvizet pumpálta bele a városi szennyvízhálózatba. A terepviszonyok miatt a Margit utcai házrész alatt dupla pince van. Az épület legnagyobb trükkjéről azonban még nem ejtettünk szót. Az imént is említett lejtés miatt a két szárny emeletei fél szinttel egymástól eltolva kerültek kialakításra. Ez azt jelenti, hogy a lépcsőház minden egyes fordulójából (ún. pihenő) 3-3 lakás nyílik: nincs üresjárat.

Luxus 1937-ből.

A lakások közül emeletenként egy darab ún. garzonlakás, és két nagyobb polgári lakás készült. Az úgynevezett jelzőt azért érdemli ki a "garzon", mert még így is egy másfél szoba + hallos lakásról beszélünk, amelyhez erkély is tartozik. Felszereltségben tehát nem, csak méretében különbözött a szomszédaitól. A nagy lakások 2-3 szoba + hall + cselédszoba kialakítással készültek, méghozzá úgy, hogy a szobák mindegyikéhez (!) tartozott az utcára nyíló erkély is. A nagy durranás azonban kétségtelenül a személyzet számára kialakított külön "gazdasági folyosó". Ez gyakorlatilag egy rövidke gang, vagy erkély, amely a lépcsőházból nyílik, és egy ún. gazdasági előtéren keresztül a konyhákba, illetve az előszobákba vezet, valamint innen nyíltak a kamrák is, amit a lakásból, belülről nem lehetett megközelíteni.

Az általános emeleti alaprajz.

Az épület földszintjének nagy részét, és az első emeleten két lakást a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei irodái és budai kiállítóterme foglalta el. A belsőépítész tervező Wigand László volt. Két hatalmas mennyezeti felülvilágító juttatott fényt a kiállítótérbe. A legfelső szint sorsa is különlegesen alakult. A szárnyak felső szintjeire ugyanis mégegyet kellett felhúzni a szomszéd tűzfalának teljes magassága eléréséhez. A Margit utca fölé egy irgalmatlanul nagy 6 szoba + 2 hallos lakást építettek, amely még így sem foglalta el az alatta levő szint teljes alapterületét, így óriási tetőterasszal is rendelkezett. A ház Margit körúti felén egy jóval kisebb építmény kapott csak helyet, a kivitelezés befejeztéig tisztázatlan funkcióval (sportegylet, műteremlakás?), az itt létrehozott hatalmas terasz viszont közös használatú maradt.

A Rómer Flóris utcai homlokzat részlete. A lépcsőház tömege mellett látható tömörfalu erkélyeken járt ki-be a személyzet, hogy elkerüljék a Hölgyeket és Urakat.

A Margit körút 15-17 olyan ház, amiben bárki szívesen lakott, és lakna máig; valamint nem mellesleg műemléki védettséget élvez. Lakói megbecsülik, és be is mutatják időről időre a köznek a Kulturális Örökség Napjai alkalmából. Nagy kincs ez az épület, jó hogy megbecsülik.

Ha bárki többet tud a ház mai állapotáról szívesen várjuk kommentben a hozzáfűznivalókat.

BDzsH

vissza a bejegyzésekhez

A Krisztinavárosi plébániatemplomban van valami végtelenül bájos; nem tudom, mi az, de biztos, hogy alapítása óta mindig is különleges bánásmódban részesült. Kéményseprők, végtagok, esküvők tarkítják a történetét, de igazán híressé a templomot a főoltár és a szentély arréb tolásának izgalmai tették. A templom változása természetesen összefügg a környék fejlődésével, ahogy ez a templomokkal lenni szokott: a templom története szűk környezetének története kicsiben.

A Krisztinavárosi Havas Boldogasszony Plébánia ma /kép forrása/

A sztori a 17. században indul, amikor is Francin Péter Pál kéményseprő mester, miután megmenekült a török uralom után pusztító pestisjárványtól, korábbi fogadalmának megfelelően fakápolnát emelt szőlőjében, amely a mai  templom helyén volt. Krisztinaváros területe ekkor mezőgazdasági terület, állandó épület emelése hadászati okokból tilos - ez a templom volt az egyetlen kivétel. Francin nem kicsiben gondolkozott, a fakápolnához oltárképért egészen a felső-olaszországi Re faluig ment, az ottani Vérző Mária kegyképet lemásolandó.

A fakápolna az 1723-as tűzvész során súlyosan megrongálódik, ezért 1725-26-ban új kápolnát emeltek, a katasztrófát átvészelő kegyképet megőrizve. Ez, a még mindig aprócska, de kőből épült kápolna, amiről semmilyen ábrázolás nem maradt fenn, nagy népszerűségnek örvendett, és látogatott zarándokhellyé vált: még Mária Terézia is felfigyelt rá erre kocsikázván, és ő is hozzáadta a nevét az adományozók hosszú sorához - míg mások ékszereket, vagy szemet, mellbimbót és végtagokat ábrázoló ezüstvereteket adományoztak, Mária Terézia aranyat.

 
Az 1795-ben emelt új templom az 1860-as években sátortetős toronnyal, majd 1883 után új toronysisakkal /nagyobb méret/

Közben a 18. század közepére kiépül a templom köré a Mária Terézia lányáról elnevezett Krisztinaváros, miután névadója, Mária Krisztina főhercegnő elérte, hogy a területre vonatkozó építési tilalmat feloldják. Mivel hirtelenjében nem termőföld, hanem település vette körül, nem meglepő módon új, nagyobb templomot kellett építeni (természetesen az eredeti kegykép itt is főhelyet kapott). A copf stílusú templom két évig tartó építése 1795-ben kezdődött, és bár az anyagi eszközök hiánya miatt egyszerűsíteni kellett a Hikisch Kristóf által eredetileg elképzelt homlokzatot, a plébánia népszerűségét megőrizte: itt tartotta esküvőjét Széchenyi István és Semmelweis Ignác is, és itt keresztelték Eötvös Lorándot. A templom az 1849-es ostrom során megsérül, 1852-ben javítják ki a hibákat, az ekkor kialakított sátortetős tornyot 1883-ban cserélik hagymatagos, laternás sisakra.

Részlet Ráday Mihály műsorának 209. adásából

Közben a Lánchíd és az Alagút megépülte óta Krisztinaváros még rohamosabb tempóban fejlődik, így a templomot megint kinőtte a környék. 1930-ban merült fel kibővítése, amire végül 1943-ban került sor. Két terv készült a templom átépítésére: Payr Egon a főhajó pillérei között levő falak áttörésével emeletes mellékhajóval egészítette volna ki a templomot, de ez túl sok veszteséggel járt volna az épület részéről, így Borsos Lászlót és Brestyánszky Tibort bízták meg. A szentély és az oltár hátratolásával nyertek helyet a főhajó és az oltár között egy mellékhajónak, amely mindkét oldalon kiugró szegmensíves fallal záródik. Az épületből 1943. november 17-én kimetszették először a főoltárt, és 13 perc alatt eltolták új helyére, majd november 20-án követte ezt a 720.000 kilogrammos szentély: vaspályákon mozgó acélgörgőkön 90 perc alatt tette meg a 4 méter 80 centiméteres távot. Az így felszabadult helyre építették be az új mellékhajót.

Építik a mellékhajó szegmensíves falát az eltolt szentély és a főhajó közé

Nem sokkal később megrongálódik az épület a második világháborúban, kijavítják, de a tili-toli óta lényeges változás nem történik rajta, hacsak nem az elé beépült Alagút utca 3.

A legutóbbi anno és most fotók készítése közben kezdett el jobban érdekelni a Kálvin téren, a református templom mellett található áruház. Elkészültek a fotópárok, aztán egyszer csak azon kaptam magamat, hogy a könyvtárban kutatom a telek és az épületek történetét.

A Kálvin téri egykori iskolaépület és a mai Városkapu Üzletház a 4-es metró építkezésének palánkja mögött. (Nagyobb méretben)

Őszintén szólva azt hittem eleddig, hogy ezt az épületet átépítették a '20-as, '30-as évek táján mai formájára. Tévedtem. De erről majd később. A ház elsősorban azért keltette fel a figyelmemet, mert a ferencvárosi szabályozási terv rá, csakúgy mint az Üllői út 25-re a "helyreállítandó homlokzat" státuszt aggatja. Ez, a szabályozás szerint azt jelenti, hogy az eredeti tervek nyomán kell majd egyszer felújítani a homlokzatot. Ekkor kezdett el jobban érdekelni, hogy mi történt ezen a helyen az elmúlt évszázadokban. Hamar kiderült, hogy feltételezésem, mi szerint az épületet átépítették, nem helytálló. A Kálvin téri református templom melletti furcsa alakú területen 1802 és 1804 között épült fel Balla Antal vármegyei mérnök tervei szerint, Zitterbach Mátyás kivitelezésében az egy emeletes iskolaépület, és imaház melynek emeletén kapott helyet a lelkészlak. (A templom ekkor még nem áll, csak 1816-ban kezdik el építeni) Ez az iskola egészen 1873-ig működött itt, amikor elköltözött a Lónyai utca 6-8 alá. 1859-től viszont már a plusz egy emelettel kibővített épületben működött a református gimnázium a Kálvin téri épületrész első emeletén. Ők is költöztek, 1900-ban a Lónyai utca 4/c alá, ahol már az 1880/81-es tanév óta működött a református főgimnázium.

Henz Vilmos felvétele az 1914. nyári bontásról. X-el jelölve Gönczy Pál lakásának egyik ablaka.

1914-ben a református egyház lebontotta az épületegyüttest. Az ekkor 112 éves ház bontásáról Az érdekes újság számolt be június 21-iki számában. Az archív fotón X-el jelölt lakásban lakott Gönczy Pál, közoktatásügyi államtitkár, akinél olyan "celebek" is megfordultak, mint Deák, Arany, Trefort vagy épp Erkel, aki a neves lakó lányának adott itt zongoraórákat. Ez azonban nemigen hatotta meg a tulajdonos egyházat, az épületet eltüntették, a templom nyugati oldala így kiszabadult. A telken újabb oktatási tömböt szerettek volna felhúzni, de erre az I. világháború kitörése miatt nem került sor. 

Az áruház sarka egykor és ma a Királyi Pál utca sarkáról fotózva. (Nagyobb méretben)

1922-ben vette meg Fenyves Dezső az egyháztól, ekkor kezdték el építeni az áruházat. A család egy generációval korábban még az innen nem messze található Mátyás utcában árult, egy földszinti boltocskában. A kereskedők közt népszerű Fenyves, hamar a város egyik legjobb hírű intézményét hozta itt létre, amely olcsóságáról, és minőségi áruiról volt híres. 1934-ben viszont a Corvin Áruházzak és a Divatcsarnokkal együtt megbüntették, mert januári akciót akartak tartani, amit tiltot a kereskedelmi szabályozás. Lift is volt a csupán két emeletes épületben, valamint nyaranta az akciók alkalmával a tetőteraszon, Budapesten elsőként mű vízesést építettek, hogy a vásárlók ott hűsölhessenek. 1944-ben Fenyves a háború áldozatáva vált, bár azt nem sikerült kideríteni, hogy pontosan miként, és miért.

"Akkoriban a földszinten volt a kesztyű, a harisnya, a férfi és női kötött osztály és a bőrönd osztály. Itt kapott helyet továbbá a játék, a csillár részleg, az iskolaszer, az illatszer osztály, a rövidárú, valamint a férfi úri osztály. Az első emeleten foglalt helyet a vászon osztály, s itt árulták a selymet, szőnyeget, függönyt és szövetet, valamint a cipőket. A másodikon a kabát és a konfekció osztály kapott helyet."

Gyikó Lajosné, a Fenyves Áruház egykori dolgozójának visszaemlékezése, 1983

1945-öt átvészelte az épület, '49-ben államosították, és Szabadság Állami Áruház néven újranyitották, az Európai Behozatali és Kiviteli Szövetkezet kezelésében. Ekkor a kereskedelmi területeket összehúzták a földszintre és jelentősen átépítették. Ebben az időszakban változott meg a földszint és első emelet képe, a jelenleg is látható módon. 1973-ban a Centrum Áruházak 25 éves fennállására kiadott füzetecske már Calvin-téri Áruházként emlegeti az épületet. A 3-as metró építésekor felmerült lebontása a tér rendezése kapcsán, hogy könnyebben lehessen ráfordulni autóval a Lónyai utcára. A rendszerváltás óta már Városkapu Üzletházként működik, és kárpótlásként visszakerült az egyház tulajdonába. Jövőbeli sorsa nagyban függ a reformátusoktól is. A megújuló Kálvin téren viszont egyre zavaróbb a reklámok által is kaotikussá tett látványa. Legtalalóbban egyetlen szóval így lehetne leírni: IGÉNYTELEN. Sajnos az eredeti homlokzatról nem sikerült archív képet találni, bárhogy is erőlködtem. Ezért elnézést kérek tőletek. Esetleg nemsokára élőben láthatjuk.

BDzsH

vissza a bejegyzésekhez