Budapest Városképpen

Kedves olvasó, beújítottuk a lehetőségek végtelen sorát kínáló Feedburner alkalmazást, hogy Neked millió alternatíva álljon rendelkezésedre, ha fel szeretnél iratkozni blogunk feedjére. Például akár emailben is megkaphatod a posztokat, frissen és ropogósan. Mást sem kell tenned, mint itt beírod az email címedet, az érkező kedves hangvételű levélben pedig visszaigazolod a kérést. Tégy így, és a haza fényre derül.

Az, hogy egy kocsma milyen, leggyorsabban a vécén deríthető ki. Hiába csili-vili, színes és trendi a helyiség, ha a vécé össze van firkálva, és a piszoárból már kifolyik a húgy. Ugyanígy talán egy városról sem reprezentatívnak titulált épületei nyilatkoznak leghitelesebben, hanem alapvetőbb, hétköznapibb dolgok. Előszeretettel ítélkezem városok felett a kukák alapján, és óriási következtetéseket vagyok képes levonni a mozgólépcsőkről. Így árulkodhattak a századfordulós Budapestről az 1896-ban beindult földalatti "metropol vasút" lejárócsarnokai.

Schickedanz díszes, színes, sokak szerint nem is szabad ég alá való építménye a Gizella téren

Bizony, házikók voltak a lépcsők fölött, nem is egy, nem is akármilyen. A történet 1895-ben kezdődik, amikor először is afelől döntöttek, hogy az építendő földalatti állomásairól a lépcsők a járdára helyezett építményeken, vagy a meglevő épületek első szintjén keresztül vezessenek-e a felszínre. A ma eléggé abszurdnak tűnő ötleten sokat görcsöltek akkor, aztán először abban állapodtak meg, hogy a Sugár út (mai Andrássy) belső, Oktogon és Gizella tér (Vörösmarty) közötti szakaszán az épületek földszintjébe, a külső szakaszon pedig külön felszíni csarnokokba vezetik a lépcsőket. Végül teljesen elvetették az épületek földszintjét érintő megoldást, mert számításaik szerint annak mind kivitelezése, mind üzemeltetése jóval többe került volna a másik lehetőségénél. Úgyhogy csarnokokat terveztettek, mégpedig pályázat útján. Kivételt képeztek az Opera állomás lépcsői, amiket helyhiány miatt már akkor sem terveztek építménnyel fedni.

Az egyik a tíz Brüggemann féle építményből a Sugár út-Váci körút sarkon (Andrássy-Bajcsy); és egy másik, ami itt a háttérben bújkál

Érkeztek is a pályaművek, a zsűri ítélkezett is, az eredményt ki is hirdették, az erről nyilatkozó oldal pedig hiányzik a Szabó Ervin könyvtár gyűjteményében található Építő Ipar c. folyóirat vonatkozó számából. (Akinek megvan az 1895-ös évfolyam, de legalább a 19-20. oldal, igazán megszánhatna minket, köszi.) Az biztos, hogy bár a zsűri meghozta döntését, a pályaművekkel úgy általában való elégedetlenségének is hangott adott. Ez vezethetett oda, hogy a szabályos és érvényes pályázatot megkerülve inkább Schickedanz Albertet, a csodálatos nevűt, és Brüggemann György építészt bízták meg a tervezéssel, akik ezt örömmel el is végezték. Schickedanz tervezte a Gizella és az Oktogon téri két-két gazdagon díszített, Zsolnayval borított házat, Brüggemann pedig a további öt állomásnyi épületet, illetve a Deák téri nagyobb várócsarnokot. Brüggemann épületeinek szépsége a lépcső süllyedésének vonalát követő struktúrában rejlik.

Brüggemann Deák téri várócsarnoka (az állomás csak az ötvenes években szorult a Deák és az Erzsébet tér közé)

1896-ra már álltak a lejárócsarnokok, és robogott a metropol vasút. Szenzáció volt, nagy. Így ment ez 15 évig, amikor is 1911-ben hirtelen már nem voltak szépek ezek a csarnokok, de legalábbis Schickedanzé egészen csúnya volt. Mert hogy "Valamikor talán dísznek tekintették ezt a fővárosban, azonban a fejlettebb ízlés arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezek a majolika kripták nem alkalmasak díszíteni a fővárosnak valamelyik előkelő terét." Úgyhogy lebontották a csarnokokat, 1911-ben a Gizella térit, 1912-ben az Oktogon térit, 1924-ben pedig az összes többit. Helyükre vascső korlátot helyeztek, amit a huzatot felfogandó már 1915-ben kiegészítettek ajtóval.

A Deák tér a csarnok nélkül

Pedig, ha belegondolunk magától értetődő egy gesztus ez: megjelölni, hogy hol a föld alatt futó vasút, ha pedig már büszkék vagyunk rá, jelöljünk széppel. A ma meglévő metróállomásokhoz többnyire unalmas, elhanyagolt aluljárókon keresztül juthattunk le, amelyek a felszínen egyáltalán nincsenek megjelölve; pedig már a kevés kivétel is üdítő, hogy legalább a Moszkva téri vasbeton legyezőt említsem. Helyreállították a földalatti állomásainak képét, de ez nem nagy teljesítmény így, a házak nélkül. Nemrég azonban érdekes lények jelentek meg a 4-es metró Kálvin téri felszíni tervein, de persze "vehemens ellenállásba" ütköztek szinte azonnal.

A már születésük előtt ellenállásba ütköző lények a Kálvin téren

Források:
Medveczky Ágnes: A budapesti földalatti vasút lejárócsarnokai. in. A Közlekedési Múzeum Évkönyve, III, 1974-1975. 1977. p237-248.
Edvi Illés Aladár: Budapest műszaki útmutatója. Budapest. 1896.

Vissza a főoldalra

Sajnos a szerkesztőség fele lebetegedett, a másik felének pedig ráesett egy bickli a fejére, ezért nincs poszt. Viszont holnap a graffitiről mint olyanról beszélgetünk majd a hetiBetonban, miközben megint kevesebb lett a város egy műemléki értékű alkotással. A csapból is a Köztér blog folyik, elkezdték a Dorottya utca átalakítását, ha valamikor, hát most érdemes Debrecenbe menni, Budapest költségvetése pedig egy játék.

Solaitid egyik korábbi cikkére érkezett kommentek közt volt olyan vélemény,¹ mely szerint nincs sok értelme velünk - mármint a blog szerzőivel - vitázni, mivel "meg vannak győződve egy komcsi dobozolás értékéről".

Ma egy ilyen "komcsi dobozolást" fogok bemutatni, mert meg vagyok győződve arról, hogy ez bizony nem csak szerintem lehet érdekes. Azt, hogy érték lenne, szerintem mi sem állítottuk - legfeljebb sugalltuk -, de mindenképpen érdekes. Az pedig, hogy mely korban keletkezett, szerintem teljesen mindegy.

A Fő utca 63-65-ös számú ház

Hogy valamit burkolunk, előfordul néha-néha. Hol ideiglenesen, mint a Millenniumi Emlékművet 1919-ben, hol tartósabban, mint a Corvin Áruházat, aminek alumínium héja mögött máig ott bújdokol az épület eredeti homlokzata. Arról sajnos nem tudok, hogy a Fő utca 63-65 mióta viseli műanyag köntösét. Egy biztos, nem az építésekor került rá. A harmincas években épült négyemeletes bérház egy dolgot mutat meg tökéletesen: ebből az anyagból is lehet igényesen. Ez a ház, úgy érzem, kevesebb lenne az ötletesen kitalált burok nélkül.

Majdnem elhiteti, hogy kerámiából van.

A dobozolás azért is izgalmas, mert valamit mindig elrejt. Ki ne kukkantana be a Corvin Áruház aluja mögé? A dobozok lehullásával maga a rejtély is elvész, helyére egy régi-új érték lép. Világos, hogy a többnyire társasházak felújításakor alkalmazott módszer kissé más. Az épülettömeget nem befolyásolta olyan durva módon, de azért hasonló. Érték-e? Nekem az. Sajnálnám, ha eltűnne a műanyag külső, és szerintem kifejezetten kevesebb lenne nélküle a ház, és egyben a város is. Alatta csak az unásig ismert vakolat van ugyanis.

Hát szabad ilyet csinálni? Úgy látszik igen, a nemrégiben szállóvá alakított épület a háttérben szintén hasonló módon burkolt.

Felmerül persze a kérdés, hogy az egyes építészeti stílusok mennyire alkalmasak erre? A Fő utcai ház annak mutatkozik. Vannak kevéssé jó példák viszont. De nem hiszem, hogy a műanyag a legrosszabb dolog, ami egy házzal történhet...

¹Ajánlom a posztot archiregnum figyelmébe. A Fő utca 63-65-tel egyetemben.

BDzsH

vissza a bejegyzésekhez

Szeretem a Kálvin teret, és nem tudnak meggyőzni az új épületeket támadók. Nem hibátlan a tér, de apró bicsaklása szerintem nem az állítólag túl nagy, a teret elnyomó, sokak szerint gagyi üvegpalotáknál jelentkezik (főleg tudván, hogy elődjeik sem voltak kisebbek; lényegében az anyag változott, nem a méret). Sőt, ez a két irodaépület szerintem nagyon is frappáns. Több minden van, ami szerethetővé teszi ezt a teret, igyekszem ezeket fotókon keresztül most bemutatni. Úgy lesz, hogy ott a fotó, klikkold és nini, megjelenik nagyban; alatta pedig jól odaírom röviden, hogy mit akarok mutatni az adott képen. Senkit se hozzon zavarba, hogy néhány fotón nap van és hó, néhányon pedig nincs nap és nincs hó - akármennyire is logikátlan ez.

Van egyrészt a térnek egy nagyon jó ritmikája. A - relatíve - egyenes belvárosi oldallal szemben a józsefvárosi-ferencvárosi oldal egy szép ívet ír le a Kálvin Centertől a református templomig, ami egyszer bicsaklik csak meg, de nem az új irodáknál, hanem a templom és a Ráday utca közötti épületeknél, amelyek egy-, illetve kétszintes magasságukkal sokkal alacsonyabbak az ív, de a tér másik oldalának épületeinél is. A két irodaház tehát illeszkedik a tér formájába, továbbá a Baross utca két oldalán állva ellenpontozzák a Korona Szálló kapuszerű két (nem túl szerencsés) épületét, és összekötik a Baross utcát a Kecskeméti utcával. A Szabó Ervin könyvtár sajnos takarásban van, de a Baross utcán eggyel beljebb álló épület által; pedig izgalmas lenne kikukucskálni jobbra a Wenckheim-palotára és balra a Nemzeti Múzeumra, hátunk mögött a templommal.

További pozitív adottság, hogy egyértelmű, mettől-meddig tart a tér. Szépen látszik a Vámház körúti torkolat, ahogy hirtelen összeszűkül a tér, és ugyanilyen határozott a másik oldali vég is a Kálvin Center élével és a befigyelő Nemzeti Múzeummal. Villamosról érezni jól a teret, ahogy a szűk Vámház körútról megérkezünk a Kálvin térre, ahol kitágul minden, majd elkanyarodva haladunk tovább a múzeum épülete előtt.

Könnyű találni egymásnak felelő, egymással játszó alakzatokat is a téren, amelyek nem tudom, mennyire szándékos kapcsolatok az épületek között, de létező kapcsolatok.  Több épületről figyelnek hasonló formák, mint például ezek az ablakok, amelyek még jobban összehúzzák így a teret, de érdekes, ahogy összhangba kerül az új épületek vertikális váza a Nemzeti Múzeum oszlopaival (lsd. fenn). Jó poén észrevenni.

És találni formákat, amelyek mintha direkt bosszantanák egymást. Ez a két szomszédos épület így egymás mellett nagy kedvencem, ahogy véletlenül sem értenek egyet egymással, és minden irányba keresztbetesznek a másiknak (és maguknak is): ahol az egyik gömbölyded, ott a másik szögletes; ahol az egyik kilép a síkből, ott a másik negatív irányba lép ki, stb.

A tér asztalfőinél a református templom és a Kálvin Center ül. Nem épp testvérműfajok, aligha várhatunk el tőlük az ív két végén való elhelyezkedésen túl különösebb kapcsolatot. A gondolattal viszont érdekes eljátszani, hogy a templom portikusza vajon beférne-e az irodaház bejárata fölötti lyukba?

A baj az, hogy fel van túrva az egész, de ez is azt bizonyítja, hogy működik a dolog: az építkezések, a belógó daruk és miegymások ellenére is látszik minden. Aztán milyen jó lesz, ha összevissza lehet majd gyalogolni...

Most, hogy átlendültünk a nemzeti ünnep okozta emelkedett pillanatokon, amikor használták is valamire a Hősök terét, térjünk vissza oda, hogy szemügyre vegyük az Andrássy út zárómotívumát. Motívum? Na, nem akarom így megalázni nemzetünk ezeréves fennállásának emlékművét, de most kicsit vegyünk róla le minden társadalmi, politikai, és másfajta töltetet, és beszéljünk arról, amit Schickedanz és pár szobrász - leginkább Zala György - létrehozott.

Egyedül a Morvamezei-csatát ábrázoló dombormű alatt nincs felirat arról, mi látható. A baráti Csehszlovákia miatt - még mindig.

Az emlékmű egy három részből álló szoborcsoport: van két kollonád és egy 36 méter magas, magányos oszlop, plusz a talapzata. Ezen a talapzaton áll, illetve ül lován a hét vezér, akiket most nem sorolunk fel; az oszlop vagy obeliszk tetején pedig a 480 centi magas Gábriel arkangyal, aki bal kezében kettőskeresztet, jobbjában pedig a Szent Koronát tartja. A két kollonádot a szokásos közhelyek: a háború és a béke szekerei, illetve a tudás-dicsőség és munka-jólét allegorikus szoborcsoportjai díszítik szélről. A legizgalmasabb azonban a 7-7 "férőhely" sorsa, amelyet nagyjaink számára alakított ki Schickedanz.

1896-ban, a Városligeti események után indult meg az építkezés. Az ezredéves emlékmű kő részei hamar elkészültek, a szobrokra kellett sokat várni. Utolsóként a 14 uralkodó közül 1927-ben Nagy Lajos szobra készül el, és a hét vezér is csak 1929-re állt össze befejezve a művet.

Az emlékmű 1919. május 1-én "felöltöztetve" Pogány Móric és Falus Elek tervei alapján. Középen Marx egy munkást és egy parasztot ölel át.

Ami számunkra izgalmassá teszi a szobrokat, az maga a XX. századi magyar történelem. 1919-ben még nincs is teljesen kész a kompozíció, amikor a Tanácsköztársaság idején leemelik a Habsburg-család öt tagját róla, és a "népharag összetöri" Ferenc József szobrát. Aztán pedig vörösbe burkolják május elsejére. A Horthy korszakban sikerül befejezni teljesen, de Ferenc József már nem magyar katonai egyenruhában, hanem a Szent István-rend öltözékében feszít, ezzel is szimbolizálva az ezer év teljességét, és szervességét - lásd: revizionizmus.

A következő izgalmas esemény a második világháború. Hogyhogy nem, az emlékművet is sikerül eltalálni, méghozzá elég jó célzással II. Lipótot. A szobor teljesen tönkremegy, Mária Terézia megválik szoknyájától és lábaitól, Ferenc József pedig lefejeli a földet és kobakja behorpad. A sérült emlékmű lebontását, mint a "letűnt kor emlékét" is szorgalmazzák egyesek, de végül megmaradhat, azonban át kell alakulnia a nemzeti pantheonnak. Az 5 Áprád-házi, a 2 Anjou és a 2 Hunyadi kompatibilisnek mutatkoztak az új renddel, de az 5 osztráknak mennie kellett, így lekerült az emlékműről a megmaradt I.Ferdinánd és III.Károly szobra is.

Az üres helyek megtöltésére a koncepció a következő volt: a Habsburgok helyett az ellenükben a magyar függetlenségért küzdő mozgalmak és felkelések vezetői kapjanak helyet. A királyszobrok magassága 2,8 méter, ezzel azonos méretű alkotásokra volt szükség. A Köröndön éppen ilyenek álltak: Zrínyi és gróf Pálfy nem, Bocskai és Bethlen Gábor viszont határozottan illett a képbe. Őket 1958-ban szállították át új helyükre, a maradék három helyre pedig adta magát a névsor: Thököly Imre, II.Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos. Az ő szobraikat újonnan készítették 1953-54 során, de a régeiek stílusában. Ez az állapot látható máig.

Az 1945-ben megsérült Mária Terézia a Szépművészeti Múzeum előcsarnokában, új szoknyájában, elképesztő fűzővel. (Egy melle nagyobbnak tűnik, mint a dereka)

Mi történt azonban a Habsburg-család legalább részben épen maradt 4 tagjával? Nem, nem olvasztották őket be a Sztálin-szoborba (mint az eredetileg a helyükre tervezett Andrássy-szobrot), és nem törte őket össze a "népharag" sem. Először a BTM Kiscelli Múzeumának raktárába, majd onnan Sülysápra mentek pihenőre. Mária Teréziának volt a legszebb az emlékezete, így ő már 2002-től a Szépművészeti Múzeumban látható, mióta újraalkották alsó fertáját. 2006-ban Sülysápról resturálásra előhoztak Ferenc Józsefet, III.Károlyt és I. Ferdinándot - tehát megvannak. Olyannyira meg, hogy a Szépművészeti felújítása után valahol a múzeum előtt kerülnek majd felállításra a Habsburgok. A "magyarrá avanzsált" József Nádor mellett tehát újra Habsburgok szobrai kerülnek Budapest közterületeire.

Cikkünknél részletesebb videó az emlékműről és a Habsburg-szobrokról.

BDzsH

vissza a bejegyzésekhez