Budapest Városképpen

A zenéről nem mi tehetünk

4k!

Ez megint ilyen képnézegetős, gondolkozós lesz, hogy mi a jó nekünk. Van ez a projekt a Bem téren, hogy a nagy, régi, romos házból még nagyobb, új házat akarnak csinálni. Életteli, vidám, átjárható, egyszerre racionális és emocionális; imádom az ilyen leírásokat (a látványtervek egén átsuhanó repülőkkel egyetemben),  de ez most mindegy is. A lényeg az, hogy itt van ez az épület egy elég frekventált helyen a Bem téren, a Duna parton, a Margit híd mellett a Bambival a Janáky-házzal szemben: nagy, és sajna romos, kihasználatlan. Az egyértelmű, hogy valamit vele csinálni kell. A KÖH azt mondta, építhettek ide új házat, de csak akkor, ha részleteiben megőrzitek a régi házat. Ami tök jó, mert már alapból nem könnyű falat a régi mellé passzintani az újat: lehet gondolkozni, vitatkozni. Igen, könnyebb lenne lebontani és teljesen új épületet felhúzni, de ez a koncepció viszont talán több értéket rejt magában - de biztos, hogy izgalmasabb. Szóval akkor miért ír mindenki csúnyákat erről a tervről?

A Bem téri K.u.K. laktanya helyén épülő vegyesfunkciójú épület a T2.a Építésziroda tervei szerint

Mert ez így nem jó. Ez nem a régi homlokzat megtartása. Erős hangsúlybeli különbségek vannak: ez inkább a régi homlokzat lefénymásolása és celluxszal való rögzítése. Ez olyan, hogy a KÖH azt mondta, tartsuk meg ezt és ezt a részt a házból - jó, akkor azokat felmatricázzuk az előre kitalált tervre.  Nem az a baj, hogy eltűnik a Feketesas utcából a Feketesas stencil, nem az a baj, hogy az új az új, nem az a baj, hogy ezzel néhányak szerint kigúnyolná a régit, nem az a baj, hogy egy puszta homlokzati képet vesz át; hanem az, hogy ezt a legkisebb fantázia, egy csepp gondolkodás nélkül teszi. Pedig nagyon kevés kell, hogy mégis valami jó süljön ki egy ilyen szituációból: itt van például a kommunizmus csendesebb módszere, amikor felújítás/átépítés helyett inkább bedobozolták az épületeket. Így került fel a takaró anyag a Katona József-Hollán Ernő utca sarkon álló házra is, de nini!, a bádog alól kifigyelnek az eredeti homlokzat domborművei (és konvektor szellőzői hasonlóképp). Ez már bátor, értékelhető.

A Katona-Hollán bátor, értékelhető sarka kifigyelő szobrokkal és szellőzőkkel

Az előzőnél mókásabb példa, amikor a Nyugati tér mögött, a Jókai utcában ki tudja, miért, bedobtak még egy falat az épület első szintje elé. Nem új épület, hiszen nem nyúltak a régi, már-már templomos homlokzathoz, de ki lett egészítve egy új résszel. Az új fal ferde teteje pont az első szint ablaksorát vágja ketté, de gondosan kivágták az ablakok formáját a falból, sőt, a vágás alatt zsaluval is felturbózták. Ahogy a fal és az ablakok, úgy az ajtónyílások is ferdék, a régi homlokzat díszességére pedig egy az új fal teljesen sima felületén lógó stukkó felel. Bátor, vicces.

A StarKebab bátor, vicces fala a Jókai utcában

A Bem térihez kísértetiesen hasonló átalakításon ment keresztül az egyik Margit körúti ház is. Felújították, átalakították, de az eredeti homlokzat egy része a saroknál visszakerült. Nem különösebben flancos, semmi esetre sem izzadságszagú a koncepció, de mindenképp izgalmasabb. Lekerült a régi homlokzat, és az épület nagyobb hányadán az eredetihez képest ijesztően letisztult, egyszerű kép áll. Mégis, az eredeti részlet a sarkon való visszahelyezése és az ablakkereteket átszelő dőlésszöge érdekes ritmust, dinamikát ad az épületnek a Nagykörút kanyarában, így tulajdonképp elérve, hogy mégis a régi homlokzat maradéka uralja az egész épületet. Bátor, ötletes.

Bátor, ötletes felújítás a Nagykörúton

Ezek a hétköznapi, kisebb hangvételű épületek után nekem furcsa, miért nem mertek egy fontos, a dunai panoráma részét képező ház esetén is legalább egy kicsit brainstormingolni, és valami értelmesebb megoldással előállni? Mert ez így hagyján, hogy, mint az építészfórumon is többen írják, díszlet szintre degradálja a régi homlokzatot, de ráadásul egy újabb elveszített lehetőség valami érdekes alkotására. Pedig a fenti, egyszerű példák után rossz belegondolni, kis bátorsággal mire lett volna itt lehetőség.

Olyat fogunk játszani, hogy részletesen vagy kevésbé részletesen, de bemutatunk építészeket, akik alapvető hatással voltak Budapestre. Az újságírásra szokás mondani, hogy maximum kettő ember írja az összes cikket, mindenki más csak ezeket veszi át - Budapesten is eldurran néha az ember agya, hogy itt mindent Alpár Ignác, vagy épp Finta József épített. Talán ha műveiket egymás mellé téve ismerjük meg őket, a várost is jobban megértjük - de ha nem is, biztos megtudunk egy-két érdekességet.

Azért kezdjük ezt Schickedanz Alberttel¹, mert csak mert. Mert csodálatos a neve. Mert egy kivételes építészről van szó, aki szakmájához pénz híján soha nem is tudta megszerezni a végzettséget, és mindig is festő szeretett volna lenni inkább - ez a sajátos szemszög látszik is épületein, tömegkezelésén, térformáló kompozícióin. Rá igazándiból még csak az elfelejtett művész toposzt sem lehet ráhúzni, mert korában sem kezelték szupersztárként. Pedig, mint már korábban írtuk, a Vajdahunyadvár lényegében az ő ötlete volt, de ő tervezte például a Műcsarnokot is. Meg a Milleniumi Emlékművet. Meg a Szépművészeti Múzeumot. És akkor ezt hívjuk így Hősök terének.

Nehezen jutott el odáig, hogy megvalósuljanak épületei. Bár aktív és elismert  tanár, bútortervező, festő és ornamentikafestő volt, nevét sokáig csak állandó pályázati szerepléseken, dobogós, de meg nem valósult terveken keresztül tudta felszínen tartani. Ez viszont azt jelenti, hogy a folyamatos útkeresésnek, az állandó újrapróbálkozásnak (akár csak ha az egy pályázatra benyújtott terv több változatban való elkészítését vesszük) köszönhetően gondolkozásának változása (fejlődése?) szépen végigkövethető. Első ilyen nagy dobása a budapesti állandó Országház tervpályázatán elért megosztott első helyezés volt, de indult az Eskü és a Fővám téri hidak, vagy a Lipótvárosi zsinagóga tervezésére kiírt pályázaton is. Legaktívabban azonban síremlék- és emlékműtervezőként működött.

A meg nem valósult terv a Batthyány-mauzóleumra

Az Andrássy utat lezáró, a Hősök terét formába öntő Milleniumi Emlékművet sem a semmiből böfögte fel nagy hirtelenjében Schickedanz. 1870-ben nyerte meg a Batthyány-mauzóleum tervezésére kiírt pályázatot. A síremlék tervét a kivitelezés előtt módosította, így a Kerepesi temetőben megvalósult építmény nagyban eltér a beadott terven vázolt változattól, amin a Batthyány-szobor egy kör alakú emelvényen állt volna egy félkör alakú fal középpontjában. 

A meg nem valósult terv a Liszt Ferenc-emlékműre

Hasonló ehhez az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1886. évi jubileumi kiállításán bemutatott Liszt Ferenc emlékmű-terv, amelyet Schickedanz Stróbl Alajos szobrásszal közösen készített. A közvetlenül a városligeti tó mellé tervezett  teraszos építmény gyújtópontjában helyezkedett volna el a szoborcsoport, amit egy íves oszlopsor vett volna körül hátulról.

A meg nem valósult terv a Szabadságharc-emlékműre

A Szabadságharc-emlékmű helyének kiválasztására és tervének elkészítésére 1889-ben kiírt pályázaton Zala György szobrásszal társulva indult Schickedanz, de hiába, mert az emlékmű végül semmilyen formában nem valósult meg. Schickedanz itt két félköríves fal gyújtópontjába helyez egy-egy oszlopot tetejükön szoboralakkal, és ezzel a két szembeállított csoporttal fogja közre az emlékmű főrészét, egy lépcsőzetes szoborcsoportot. Mindezt a Parlament előtti térre gondolták, stadionszerűen süllyesztett formában.

A meg nem valósult terv az Andrássy-emlékműre

Ezek után már ismerősen hat az Andrássy-szoborra benyújtott pályamű, amelyet a bíráló bizottság az 1892-es pályázat legjobbjának talált, meg nem is. Itt ismét Zala Györggyel társul Schickedanz, előbbi tervezi Andrássy Gyula lovasszobrát, amely egy félköríves terasz előterében állt volna, mögötte Schickedanz kilenc ívnyílású oszlopsorával. Az emlékművet Schickedanz az Andrássy út végébe, annak városligeti lezárásának szánta, ám épp ezért töröltette a tervből a zsűri a kolonnádot: nem volt még egyezség az Andrássy út lezárását illetőleg. Így a kolonnád ötlete a levegőben maradt, a lovasszobrot pedig a Parlament déli kapujánál állították fel, hogy aztán ott nem a világháború, hanem a Kossuth híd építésének az áldozata legyen.

A meg nem valósult terv a milleniumi kiállítás főbejáratára, és a Brandenbur az emlékmű kapuzatos változata

Az 1896-os milleniumi kiállítás alkalmából épült fel a városligeti tavon átvezető állandó híd, így eldőlt, az Andrássy út beépítése nem folytatódik tovább. Fel is épült elé az Ybl Miklós által tervezett gloriett, de Schickedanz már nyeregben érezhette magát, mert több tervváltozattal készült a fordulatra. Először az Andrássy-szobor módosított változatát adja be a milleniumi kiállítás főbejáratára kiírt pályázatra, amelyen a szobor mögötti félkör oszlopcsarnokot kettévágja és egymástól 20 méter távolságra helyezi el, hogy ne akadályozza a hídhoz tartó forgalmat. Ezen a terven az oszlopcsarnokot díszítő szobrok nem a nyílásokban, hanem az oszlopok fölötti gerendázaton állnak. Később az Andrássy-szobrot elhagyva elkészítette a terv kapuzatos változatát, amelyen a két negyedkört egy diadalívszerű kapu köti össze, a szobrokat pedig leviszi az oszlopok közötti fülkékbe.

Klikk, hogy nagyban lásd a meg nem valósult terveket a Milleniumi Emlékműről

A főbejárat nem az ő terve szerint épült, őt bízták meg azonban (tisztázatlan körülmények között, bárminemű pályázat nélkül - volt is hőbörgés építész körökben) a kiállítás utáni állandó emlékmű tervezésével. A különálló negyedkörök gyújtópontjába már oszlopra helyezett szoboralakot képzel. Ebből a kompozícióból több változatot készít, melyek stílusukban, arányaikban  és részleteikben különböznek. Van gótikus és átmeneti stílusú változat magas, karcsú oszloppal, van tömzsi oszlop óriási Hungáriával, és van a megvalósult emlékmű, amely Zala György szobraival együtt a következő részben kerül bemutatásra az azóta történt változásokkal egyetemben.

¹A Szépművészeti Múzeum a Schickedanz-életművet bemutató kiállításából készült katalógus (Schickedanz Albert 1846-1915. Gábor Eszter, Verő Mária (szerk.). 1996. Budapest.) fantasztikus, kötelező olvasmány - és egyben a poszt alapvető forrása. Köszi érte, rajongásom leírhatatlan.

Vissza a főoldalra

Budapest szimbólumilag elég hadilábon áll. Mindenki szeret valamit Budapesten, de  igazi jelképünk mégsincs, amivel azonosulni tudunk, szeretjük, igaz, és még tisztességes hűtőmágnest is lehet belőle csinálni. Próbálkoztak ilyesmivel (Időkerék, Combinó), de nem működtek, és félő, hogy a végén tényleg valami béna jelet erőltet a városvezetés Budapestre. Ezért tök jó az a kezdeményezés, ami egy ártatlan youtube videóból indult, de most már komolyan vehető mozgalom kezd kerekedni mögötte (hívjuk például criticalmassnak), és nem elég, hogy ír róla a Blikk, de még a legendás hetiBeton című műsor egy adásában is elhangzott a budapesti szoborállapotok kapcsán.

Hősünk egy kinetikus szobrot álmodott a Dunába bele, amely szobor egy bicikliző biciklist ábrázol. A Critical Mass főszervező Kükü, akinek az állítása szerint az ötlet még Bojár Iván Andrásnak is tetszik, a criticalmass.hu-n azt írja, "az MK-ban [Magyar Kerékpárosklub] megalakult a Dunabicikli páholy. 2 hét alatt beszervezi a BME-t és az Ipart. Utánajár alapfokon a megvalósíthatóságnak. Aztán március vége felé népgyűlés lesz, ahol remélhetően egy jelentős ötletfórum lesz." Ha már megnyerte egy civil mozgalom Budapestnek az Európai Unió Mobilitási hetének fődíját, ajándékba igazán megkaphatnánk ezt a - KüKü szerint 7-8 millióba kerülő - szobrot, ami szerintünk nagyon szerethető,  hűtőmágnes-kompatibilis, fontos célt szolgál, és ráadásul alulról jövő kezdeményezés. Az elképzelés szerint a híd törésénél, a szigetcsúcstól délre állítanák fel a szobrot, ami akár mobil is lehetne, és néha "felbringázhat Bécsbe".

A Margit híd törése sokszor téma volt Budapest történetében. Egyértelmű, hogy ez olyan pont, ahova kell egy valami. A híd eredeti tervein szerepelt egy díszítmény, de az erre vonatkozó, egyébként is késve leadott terveket nem tartották megfelelőnek, ezért meghívásos pályázatot írtak ki még 1873-ban. A közösen induló Schulek Frigyes és Izsó Miklós pályaművében a híd súlypontjának nevezi a törést, amely hely kiált egy "nagy útmutatóért"; ők ezt egy nagy, csúcsíves emlékműben gondolták megvalósítani Árpád-szoborral a tetején. Bár a zsűri összeült, véleménye nem ismert; valószínűleg pénzügyi okokból az ötletet elvetették és a később megvalósult egyszerűbb díszítés mellett döntöttek.

Schulek Frigyes látványterve a pesti hídfő mellől nézve

1945-ben "nemzeti vértanúk és az 1919 óta mártírhalált halt szabadságharcosok örök nyugvó helyéül szolgáló mauzóleum, nemzeti Pantheon elhelyezésére" írtak ki pályázatot, melynek alapvető kérdése az volt, hogy hol lehet egy ilyen emlékhelyet létrehozni, ahol nagyszámú megemlékező összegyűlhet. A pályázatról nem tudni igazándiból túl sokat, de a Magyar Építőipar leközölt néhány pályaművet 1985-ben, többek között Kiss Tibor tervét, aki a Margit híd elé tervezett egyszerű, tagolatlan hengertömböt, amelyet egy újabb szárnyhídon keresztül lehetett volna megközelíteni. A - valahogyan kikalkulált - 350.000 megemlékezőnek a rakpartokon, hidakon és a Halászbástyán alakított volna ki helyet. Végül a dolog olyannyira elmaradt, hogy még csak a zsűri sem ült össze.

Kiss Tibor madártávlati terve; a kis bástyát kell nézni a madarak és a hajók találkozásánál a vízen (de a Lánchíd pesti hídfője is érdekes)

A Nemzeti Színház hosszú és fordulatokkal teli történetének egyik csendesebb epizódja az 1988-as pályázat, melyen a Színház új helyére lehetett ötletelni. A több száz pályázat közül hat képzelte a Margitszigetre, illetve annak a hídon túli meghosszabbítására az új épületet. Nem aratott sikert a koncepció, a Budapest folyóirat vonatkozó cikke a 4-6-os villamosok zajára hivatkozva vetné el a tervet, ami hülyeség, de a zsűri sem volt lelkes. Egyrészt túl nehézkesnek találták a helyszín megközelítését, tekintetbe véve, hogy a híd alapból túlzsúfolt, a szigetre lejutni komplikált, a szerkezeten alakítani a híd védett műemléki státusza miatt pedig nem lehet; másrészt árvízvédelmi okokból: szakértők szerint veszélyesen változtatott volna a sziget meghosszabbítása a Duna folyásán.

Nemzeti Színház a 4-6-os alatt

A végül Pécs által megnyert Európa Kulturális Fővárosa 2010 pályázat egyik budapesti projektje volt a Margit híd törésébe Eric van Egeraat által tervezett információs központ, amely építmény mindkét oldalon rácuppant volna a hídra a törésnél, a déli oldalon pedig a Dunába is belelógott volna - kivéve alacsony vízálláskor, amikor nem.

 Csápos izé lóg a hídról a Dunába

És most ide szeretnének sokan egy óriási kerékpározó szobrot. Erről lehet szavazni, hogy legyen-e? A criticalmassra felkerült egy szavazógép, ezt nyúltuk mi le - onnan a sok szavazat. Senkit sem akarok befolyásolni, de Igen! Szükség van ilyen szimbólumokra. Avagy füstölgő kipufogó, bezuhant Combinó, még egy háborús/56-os emlékmű, vagy bicikliző biciklis álljon a Dunán?

Vissza a főoldalra

Sok ház van Budapesten, és megannyi történet. És ilyen bugyuta felütéssel is rengeteg cikket írtak már. Remélem ez most valamivel különb lesz azoknál.

Ha azt mondom Károly körút 20. valószínűleg még a várost legjobban ismerők is elkezdenek fejben számolgatni, hova eshet az épület, miről is van szó. Valójában egy Budapest léptéke és története szempontjából jelentéktelen házról. Nem szolgált forradalmi események hátteréül, nem ülésezett benne egyetlen párt sem, sőt még csak a világháború, vagy ’56 sem bolygatta meg nyugalmát. Igazi érdektelen épület, ami ott van ahol, és több szót nem is nagyon érdemel.

De mégis. Déry Attila könyvét¹ fellapozva még képet sem találunk a házról. Az épületre valószínűleg az bukkan rá, aki vagy a Nemzeti Takarékpénztár történetét, vagy Kaesz Gyula életét kutatja. Egyikből sem hinném, hogy hadoszlopokat lehetne felsorakoztatni. Mégis ki akarom emelni, és megírni ennek a háznak a történetét, mert fontos dologra világít rá – szerintem. De ezt majd később.
A Károly körút 20-as számú telke a források szerint 1832-ben a Kasselik Ferenc által kivitelezett egyemeletes klasszicista házzal épült be, amelyre jó tíz évvel később még két szintet húztak. Valószínűleg e formában állt a ház egészen 1912-ig. Ebben az évben készült ugyanis itt el a Nemzeti Takarékpénztár székháza 6 emeleten, Révész Sámuel és Kollár Lajos tervei nyomán.

A Nemzeti Takarékpénztár rövid története

1893. április 30-án alapították meg Budapest-Erzsébetvárosi Takarékpénztár néven a pénzintézetet, Erzsébetváros pénzügyi életének, és megsegítésének érdekében. Alaptőke gyanánt 10.000 darab 100 forint értékű részvényt bocsátottak ki. Kezdetben a Károly körút 13. (mára lebontott) épületében béreltek három helyiséget, a bank azonban hamar kinőtte ezt, 1900-ban már a szomszédos Orczy-ház telkét szemelik ki az új székház megépítésére, tekintettel, hogy a városvezetés is rendezni akarta a környéket a híres/hírhedt épület bontásával. 1910-re a zsidóság egyik központjának számító bérház 25%-os tuladonosa a pénztár. A bontás húzódása, és az egyre sürgetőbb helyhiány miatt inkább megvették a Károly körút túloldalán levő 20-as számú telken álló ingatlant, majd Révész és Kollár tervei alapján 1912. év végére megépült az új, szecessziós székház. Ekkor veszik fel a Nemzeti Takarékpénztár nevet, jelezvén a bank tevékenységének bővülését (Bevásároltak például a Király fürdőt üzemeltető Rt-be is). 1939. tavaszán a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézetévé válta, amikor az többségi tulajdont szerez. A szecessziós székház átépítésére 1940-41-ben kerül sor.

A bankszékház 1939-ben, 1941-ben és 2008-ban.
A korábbi épületen az osztás jelezte a bank helyiségeinek és a bérlakásoknak a helyzetét. Az új épületen viszont az arányok lettek szerencsésebbek, ezzel viszont elmaradt az építészeti jelzés.

A kor azonban annyira gyorsan robogott minden tekintetben, hogy majd’ 30 év múltán a Tér és Forma cikkének szerzője S.Z. a következő keresetlen szavakkal illeti az épületet:

„A Nemzeti Takarékpénztár székháza a Károly-körút egyik legcsúfabb, mintegy 30 év előtt épült bérháza volt, amelynek homlokzatán egy előttünk ismeretlen tervező összesűrítette korának minden szertelenségét, - „művészi szabadságnak” hívták akkoriban! – egy alig 20 m széles felületen egymásmellé rakván (…) formai képtelenségeket: nadrágtartó lizénákat, hajlongó nők sablon-öntvényeit, erkély-kupolákat és az egész tutti-fruttit megkoronázván a lipcsei Völkerschlachts-Denkmal² ijesztő emberlátásának két példányával. Hogy a homlokzat 30 év előtt nem váltott ki nagyobb ellentmondást, hogy a pillérek tetején éktelenkedő ijesztő szakállas hősök a fővárosi gyermekeket nem tették idegbeteggé, az csak azzal magyarázható, hogy az ilyen díszesnek képzelt homlokzatok a nagyváros zajongó életében, formadzsungeljében (…) elvesztek (…). Ez mindennél jobban mutatja, hogy e kornak díszítő kedvű tervezői mennyire tévedtek: céljuk az volt, hogy a házat feltűnővé tegyék, az eredmény az lett, hogy a szorgos munkával, rengeteg rajzoló-szén elkoptatásával összehordott, összelopott forma-zűrzavarból a házat álcázó mimikri lett.”

A szerző valóban nem kímélte Révészt és Kollárt, olyannyira nem, hogy utána sem nézett a cikk megírásakor ki(k)nek tervei alapján épült fel a „tutti-frutti”. Tudni kell a Tér és Formáról, hogy az 1928-ban alapított lap az ún. „új építészet” elkötelezett harcosa volt. A cikk által megfogalmazott vélemény azonban mintha enyhén túlzó lenne, lásd a „gyermekeket idegbeteggé tevő” szobrokat. Mind e mellett valószínűleg teljesen igaza van abban, hogy az új székház sokkal inkább használható a bank céljaira, mint a régi. A legfontosabb tanulság azonban, a ma érdeklődője számára az, hogy a háború utáni leegyszerűsítő helyreállítások nem a "pénztelenségnek", vagy a "kommunistáknak" köszönhetőek, hanem az építészeti gondolkodásban beállt változásoknak. Egy kupola, vagy meredek esésű tető, egy gipszöntvény leverése/helyre nem állítása nem az igénytelenségnek, hanem a korábbitól eltérő igényeknek köszönhető.

Belsők - fenn: pénztárterem; alul bal: félemeleti előcsarnok; alul jobb: I. emeleti váró

Az új épület, amely 1941-ben készült el Kaesz Gyula átalakítási tervei nyomán külsejében lényegében azonos formában áll ma is. Érdekes földszinti lámpái – vagy annak után-gyártott változata – máig megvannak. A magam részéről a földszintről az első emeletig egykor húzódó rácsozatot egy végtelenül barátságtalan megoldásnak tartom. Ami viszont ma van a helyén az kissé kaotikus. Az épület többi része pedig, ahogy a szerző írná, a kor egyik jellemző lenyomata. Nem rossz, nem jó: lenyomat. Ez van.

¹Déry Attila: Belváros - Lipótváros - V. kerület, Terc Kiadó, Bp. 2005
²Népek csatájának emlékműve, a napóleoni háborúk döntő ütközete 1813. október 16-19 között zajlott Lipcse városa mellett. Az 1898-tól 15 éven át épített emlékművet a csata 100. évfordulóján avatták fel.

BDzsH
képek: Tér és Forma - 1941

Vissza a főoldalra