Budapest Városképpen

Fáradtak vagyunk az ötnaposra húzódott szilvesztertől, az utcákon -4 °C van; ez az alibink, hogy miért indítunk a témába nem illő, de cserében bulváros cikkel. OK, ez hazugság, két napja fotózzuk a Vár utcáit a 'keresd a különbséget' sorozat folytatásához, de ez a hír, amire bukkantam, akkora, hogy nem tudok ellenállni a csábításnak - és így, az év első posztjaként talán még megbocsátható.

Mindig is élt bennünk a gyanú, de most aztán beigazolódott: az építészek a legszexibb férfiak, legalábbis egy friss felmérés szerint. /Na közben jól megkaptuk, hogy annyira nem is friss.../ A Drawing Down the Moon, társkereséssel foglalkozó ügynökség által megkérdezett nők az építészeket találták a legszexibbnek, akik így lealázták a brókereket, a doktorokat, a filmrendezőket és a tanárokat is. De nem ám a göndör haj és a menő nadrág miatt, mint ahogy mi gondoltuk, hanem mert kiegyensúlyozott, színes egyéniségeknek tartják őket, akik egyszerre képviselik a kreatív találékonyságot és a gondos felelősségteljességet. Az építészek megítélésekor, mint kiderült, sokat nyom a latba türelmes természetük, miszerint képesek nagy nyomás alatt is hidegvérrel foglalkozni az adott problémával.

Az építész szakma női képviselői nem szerepeltek ilyen jól, sőt: a férfiak szavazatai alapján összeállított listán még csak a legjobb tízbe sem sikerült bekerülniük, alulmaradva így a győztes PR vezetőkhöz, és további szexi szakmák bombázóihoz képest, mint például a színésznők vagy az újságírók. Építészetről szóló blog lévén nem háborgok a csellisták és a biciklislányok hiánya miatt, de azért a topmodellek kihagyása mégiscsak furcsa. De hát minket senki sem kérdezett meg.

A képszerkesztő egy szemét

u.i.: Nem akarjuk bántani Zaha Hadidot, szeretjük őt nagyon. Meg egyik építész hölgyet sem akarjuk megsérteni, őket is szeretjük nagyon, mindet.

/forrás/

Vissza a főoldalra

Semmi pánik, jövőre frissülünk. Addig is járjatok végig az Úton a szelektív kukákhoz hundertbasserrel, csorgassátok a nyálatokat a frankfurti evangelikus templomon a MuMan, pörgessétek végig a yatzer 2008-as válogatását, de méginkább a Dezeen Magazine hónapokra leosztott bestofját, különös tekintettel a transzformátorállomásból lett CaixaForum art centre-re. Ha még mindig van idő a koccintásig, random böngésszetek magyarországi fejlesztéseket a SkysraperCity fórumain (kedvencünk a Nemzeti Emlékhely Székesfehérvár tervei), vagy ismerjetek meg streetart művészeket a Wooster The A's to our Q's sorozatában (pl. ott van a magyar Mosstika).

Apropó transzormátorállomás. Szeptember óta írjuk ezt a blogot, most BUÉK van, írni kell hát valami szépet, úgyhogy ezt: csak ez a pár hónap alatt már óriásit változott a várossal való kapcsolatunk, vagy simán az építészettel. Képesek vagyunk egészen más szemmel nézni a Dob utcai transzformátorállomásra mint az arról szóló cikk megírásakor, vagy akár a  Szervita téri Belvárosi Távbeszélő Központra, ha nem épp a Kossuth téri metroállomás épületére. Minimális munkával kialakul az emberben egyfajta figyelem, érzékenység ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, ami tök jó. A fene tudja miért egyszerre lettünk lerádaymihályozva, és nemlerádaymihályozva; mi azért bontani is szeretünk meg  műemlékvédeni is. Járjuk a várost és nézünk föl is-le is, lelkesen írjuk az IVS-eket (főleg BDzsH), aminek köszönhetően megismertünk egy csomó új utcanevet, és a város jövőbeli alakulásának fő vonásait, és rendszeresen morzsoljuk könnyeinket a soha-meg-nem-valósuló tervek fölött. Kiderült, hogy index címlapra kikerülni sok őrültet hoz, de Budapest és építészete iránt érdeklődőnek lenni közösségi érzés: vannak állandó vendégek, akikre lehet számítani, hogy megmondják a frankót, vannak bloggerek, akikkel akár a Tilos rádióig is el lehet jutni. Szóval írjál blogot Te is.

Ciao, találkozunk jövőre!

1911-ben épült a korábbi posztban felbukkant, a Révész Sámuel - Kollár József tervezőpáros által a Balassi Bálint - Balaton utca sarokra álmodott lakóépület, ami annyira jópofa, és annyian kérdezték, hogy hol van, hogy legyen itt.

Századforduló, premodern, semmi sem szép, aminek nincs funkciója; erre itt van ez az épület, ami mást sem akar, csak hogy észrevegyék. Lehet olvasni a tervezőpáros szimbolikájáról, ami klassz, csak senki nem érti ma/senkit nem érdekel ma, az épület azonban áll - ha üzeneteit nem értjük is, a tömböt látjuk. Vicces épület ez, mert hiába játszik a gótikával, tömegképzésével nem lép ki a megszokottból: első blikkre ugyanaz a sablon, amit még pont nem vesz észre az ember. Aztán csúnyán hátba támad, ha például szemünk véletlenül végigköveti a lekerekített sarok ívét, amely ív egy inka vízköpőhöz vezet. Azért erre csak megáll az arrajáró.

Bumm. Olyan ez, mint egy tarka tábla: 'Nézz meg engem, én nem csak embereket elrejteni vagyok hivatott, érdemes észrevenni!' És valóban érdemes: ha tényleg megnézzük az épületet, kiderül, hogy az a bizonyos első impresszió teljesen téves volt.

Ez az épület egy nagy mesetár; ha konkrét történet nincs is, mégiscsak kezdődik a story valahol (az inka vízköpő), és folytatódik, ahogy sorra vesszük észre az egymással nem sok kapcsolatot ápoló szereplőket, helyszíneket: a lekerekített sarok, mint egy palota lába rétegesen vékonyuló kiképzésével, gömbölyűségével, ritmikájával, aljából pedig kutyafejek tekintenek szomorúan lefelé. A sarok tetejére egy éve ráépített toronyból akár  egy királylány haja is lóghatna, ha nem mindjárt egy varázsló varázslóskodik az ablakok mögött. Ha pedig már átmentünk az utca túloldalára, hogy felnézzünk a toronyig, észre kell vennünk a pilasztereket elnyelő hiányos fogazatú, kutyaszemű, pajeszos macskafejeket, és a Balaton utcai homlokzaton fölöttük a vízköpő szigorú tekintetű bátyját.¹

Nagyon pajtulni szeretne ez az épület az alatta elmenő járókelővel, akarja, hogy nézzük végig, és örüljünk, mert nekünk van - az erkélyek fenekét a homlokzaton is fellelhető geometrikus minta díszíti: ezt csak a gyalogos látja.

További fotókért húzd az egeret a képkeret aljába, vagy csak klikkelgess!

Balassi Bálint - Balaton utca sarok (húzd az egeret a képkeret aljába)

¹ Mind a második, felső inkafej, mind a torony új, ez a vakolaton (és sajnos az ablakokon) is látszik; azt nem tudom, hogy ez visszaépítést jelent, vagy ennyire ügyes ráépítést.

Vissza a főoldalra

Nem vagyok építész. Csak laikus. Mentegetőzöm. Van is miért.

Az alábbiakban a városias beépítés öt különböző módját próbálom a magam szerény eszközeivel bemutatni. Segítségül a google earth ortofotóit és műholdképeit használom, meg némi, halovány építészeti olvasmányemléket.

Beépített tömbbelsők.

Ez az építési mód Budapest belvárosában sajnos a legelterejettebb. Azért, sajnos mert ez eredményezi az udvari lakások tömegét, a sötét és kellemetlen lakások dömpingjét a piacon. Aki ezt így megépítette, azt nemigen érdekelte az egész tömb, csupán saját hasznának maximalizálása. Az udvarok többsége nyitott, körfolyosós. Négy vagy öt emeletes házak esetében a földszinti, első és második emeleti lakások közvetlen fényt - ún. benapozást - gyakorlatilag csak a április/május és szeptember/október közt kapnak. Az ilyen lakások négyzetméterára rendre alacsonyabb, akár az ugyanabban házban levő utcai lakásokénél. Pedig az utcai lakásoknak is sok hátránya van napjainkban.

Külső-Terézváros az Andrássy úttól észak-nyugatra

Keretes beépítés

A '20-as '30-as évek jellemző építési módja a keretes beépítés. Az építő/szabályozás itt már a tömb egészében gondolodott. Az épületekben jellemzően zárt belső közlekedési rendszer van, udvar nincs, a tömbök belsejében pedig a házak közt felosztott zöld park található. A nagyobb tömbbelső így az épületek alacsonyabb szintjein található lakásoknak is gyakorlatilag egész évben közvetlen fényt nyújt. A telek hátsó részének be nem építése amúgy sem akkora veszteség, hiszen az előző modellhez képest csupán a hátsó szárnyat "toljuk be" a keresztszárnyak elhagyásával az utcai szárnyig. A kettő közt pedig zárt közlekedőket tudunk létesíteni. Jellemző a korra, hogy már bátrabban léptetik vissza az épülethomlokzatok egy-egy szakaszát az utcafronttól - francia-udvar - hogy az épület utcai homlokzatait így növeljék.

Újlipótvárosi tömbök

Merev neander-vonalú beépítés

A szocreál korszakban már a korábbi modern hagyományok alapján megnyitották a be nem épített tömbbelsőket a köz előtt. Lényegében az előző verzióhoz hasonló, azonban a sarkokat - bár itt a képen pont nem azokat - kevésbé szeretik beépíteni, mert ott még a korábbi megoldással is sötét lakásokat kapunk. Az így létrejövő félig publikus, félig zárt tér aztán a lakosság és a környék lakóinak közös parkjaként funkcionálhat.

A Kerepesi úti szocreál stílusú lakótelep

A panelek - laza városias beépítés

Ha műholdképről vizsgáljuk a lakótelepeket, talán azok legérdekesebb nézetét látjuk. Egy biztos, ez a beépítés már teljesen felrúgja a hagyományos utcaképet, és városi térstruktúrát. Nincs zártsoros beépítés az utcák felé, nincsenek belső udvarok, csak pont/sávszerűen álló házak, házcsoportok, és közöttük a közterületek, esetleg iskolák, kereskedelmi egységek. Központ nélküli szétfolyó masszákról van szó a legtöbb panel-ltp. esetében.

Paneles technikával épült lakótelep Gazdagréten

Világosan látható tehát, hogy az 1800-as évektől kialakuló városépítési elvek miként alakultak át a '70-es és '80-as évekre. Nem kétséges, a tervezőket mindig a korábbi struktúra hátrányainak kiküszöbölése vezette. Azonban az '50-es évekbeli útkeresés eredménye - a tömbbelsők kinyitása - meggyőződésem szerint hiba volt. Igaz, hogy a harmincas évek zárt kertjei is inkább látványelemként szolgálnak ma, mint aktív pihenésre lehetőséget adó, gondozott parkok, ám ezen könnyen lehet segíteni. A panelházak között kialakult, a hagyományos nyílt utcáktól gyökeresen elütő rejtett terek azonban a bűnözés melegágyának bizonyultak. Így lett a jószándékból óriási hátrány, amit ma csak a területek gondos, egész éjszakán át tartó kivilágításával és figyelésével lehet kiküszöbölni.

Dobogós beépítés

A kortárs választ ott érdemes keresni, ahol az új városi szövetet is kortárs módon építik. Magyarul ne a foghíjbeépítésekben, és ne is a külvárosi 2-3 szintes lakóparkoknál keressük az "utódot", hanem frekventált, belvárosközeli helyeken. Ilyen a XIII. kerület rendszerváltás után még zöldterületként, és rozsdaövezetként álló része a Duna mellett a Dráva utca környékén. A megoldás pedig igen egyszerű. A közterületet, ami a házak között lenne, megemelik 1-2 szint magasságba. Az épületeket gyakorlatialag "felrakják egy dobogóra". A belső közös kert így védett lesz, a "dobogóban" pedig elfér minden: boltok, gépészet, parkológarázs stb...

Újépítésű házak Újlipótvárosban

A tanulság viszont mégis valahol Ferencvárosban keresendő, ahol elkezdték lebontani a tömbbelsőket, kitágítva ezzel a belső terek. Persze mértékkel, műemléki szempontokat figyelembe véve, de lényegében nagyon okosan. A bauhaus tömbökben nem ártana összefogni, hogy azt a szerencsétlen kertet ne szabdalják tizenakárhány részre, hanem lehessen használni is. Akárhány ilyen helyen jártam, nem láttam ilyesmire példát. A szocreál imádnivaló, ha jól tudom valami védettsége van is az általam felrakott Örs Vezér terei házcsoportnak. A belső kerteket viszont éjszakára elkeríthetnék. Jött már oda hozzám egy ilyenből szipus gyerek pénzt kérni... A paneleket le kell bontani részlegesen, vagy teljesen. Rondák, és minden sebből véreznek. Igaz most milliárdokat költünk el rájuk, sajnos elég rosszul. Az új építés? A megoldás jó. Ettől függetlenül soha nem laknék ilyen helyen. Már a szagától is kiráz a hideg.

BDzsH

vissza a főoldalra

Jó lehetőség egy épület felrázása céljából homlokzati szobrok elhelyezése még belátható magasságon belül. Igazándiból a járókelő észre sem veszi az épületeket; eklektikus, szecessziós, premodern vagy modern egykutya: fal, tengelyek, sarkok, ablakok, inka vízköpők stb., ezeket már nem vesszük észre. A villamos és vele tekintetünk is suhan tova, a kupolákig, timpanonokig pedig senki sem lát. Kell valami, amin megakad a bamba szem is, valami plusz, ami feldobja a képet, ami  kiragadja az épületet a mással elfoglalt szem számára tulajdonképpen sík négyzethálós struktúrából, legyen szó a Nagykörút bérházairól vagy egy közepesen fantáziadús kortárs irodaházról. Ilyen megoldás az első vagy a második szint magasságában egy szobor.

Nem mennék bele, hogy honnan szobor a szobor, de két csoportra azért könnyű lebontani a halmazt. Lehet teljesen önálló alkotás, ami csak eszmei kapcsolatban áll a neki helyet adó épülettel, és lehet az épületszerkezetbe igazodó, azt megmozgató alakzat. Előbbi kategóriába tartozók tudatosulnak inkább járókelőben, ezeket csodálja meg a turista,  hiszen ezek funkciójukat tekintve végeredményben információforrások: felhívják a figyelmet, emlékeztetnek valamire, aminek ott, azon a ponton van jelentősége. A Magyar Államvasutak által a Széchenyi rakparton állított fekete Széchenyi-szobor a vakító fehér épület első emeletén kis kalitkából figyeli a Dunán haladó vonatokat hajókat; a Szent Istán körút - Falk Miksa sarkon a BÁV üzlet emblémája kilép a 2d-ből, és mint a Falk Miksa utca, azaz a galériák és antikvitások utcájának nyitómotívuma is bájolog a Venus szobor; a Krúdy Gyula utcában az óriási dzsessz-kínálattal rendelkező CD-Bár mellett szaxofonos alak nő ki a szürke falból, kezében arany hangszer - ez egyébként hasonló alkotás, mint a BIO ABC előtti állványzat mintája, amennyiben a bolt állította üzletük beindulásakor (azóta átköltöztek az utca túloldalára, de a szobor szerencsére marad). Ezek a szobrok rendre kora XX. századi és azelőtti épületeken találhatóak, és a homlokzattól teljesen elkülönülnek, hiszen azok alapból díszítettek. Éppen ezért kell önállóan fellépniük, hogy  észrevegyük őket és ne ugorjunk át rajtuk mint az összes, már unalmasan ismétlődő elemen.

Izgalmasabb terepet adnak a letisztult, nem díszítő elemekkel, hanem a tömegformálással játszó homlokzatok, ahol nem hozzáadott testek adják az épület képét, hanem maga az épület teste. Idegen lenne a Szervita téri Belvárosi Távbeszélő Központ homlokzatára egy realista szobor, és értelmetlen is; viszont lehetőség nyílt a homlokzat dinamikájába való belenyúlásra a szobrok geometrizálódásával: megcsavarja kicsit a homlokzat vertikális monotonitását a rácsrendszerbe olyannyira illeszkedő szobormű, hogy tulajdonképpen részévé válik, természetes fókuszpontot képezve a négyzethálón. Hasonló megoldás mellett döntött Vilt Tibor, aki ahelyett, hogy egy egész alakos, szép szemű Apáczai-szobrot helyezett volna el az Apáczai Csere János utcai lakóház oldalán, inkább egy három függőleges és egy vízszintes rúd alkotta koordinátarendszerbe fűzőtt fel különböző méretű könyv formájú fémlapokat, egyrészt emlékeztetve az utca névadójára, a "Magyar Enciklopédia megalkotójára", és egyben játszva a Régiposta utcai homlokzat sűrű, erkélyes beépítésével. Így működik a francia streetartos El Tono is. Megtörni a sort.

(A képekért húzd az egeret a kép aljába, vagy simán klikkelgess!)

Vissza a főoldalra